Az epilógus
írta ifju_titan|2010. 08. 24., 22:44|

Sziasztok, kedves Ősradiáns olvasók.

Az a helyzet - most így x évvel később leírtam - hogy többé nem nagyon blogolunk majd ide. Mindenféle történik velünk, és mostanában még fiatalok vagyunk, szóval nem is lenne annyira unalmas. De a boyish charm dolog kicsit tovatűnt mostanra. Sajnos ehhez az elköszönéshez a freeblog szar volta és a facebook gyorsasága is hozzájárul, de persze a mi viselkedésünkön múlik, végső soron.

Remélhetőleg egyszer valamikor lesz valami másik projekt is.

RESPEKT: a FeKeTeReTek Team-nek, akik a kezdetektől fogva inspiráltak minket, és a Nyilvánblog Teamnek, akik még mindig nyomatják (?).

Az Erő legyen veletek!

 

ifju_titan

és az ősradiáns® csapata: hdsnet, imperator, miltiades, morph, punisher, rongykuvik, steel és unknown

csicskulas fajdalom gizdulas

Gyermekdalok jogi szemszögből
írta miltiades|2009. 02. 11., 22:06|
1. Sürgősen megkérünk minden, házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt! A károsultakat folyékony, és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyenlőre kétnapi fejadagot tesz ki.

Eredeti:
Csiga-Biga gyere ki! Ég a házad ideki'. Kapsz tejet, vajat, holnapra is marad!

2. Figyelem! Azon személyek részére, akik lépéseiket nem tudják az általunk megadott ritmushoz koordinálni, nem áll módunkban este a kantinban cukrászipari terméket biztosítani. Felhívnánk viszont a figyelmet az említett termék kiváló tulajdonságaira, valamint arra a tényre, hogy a honvédség számára kifejezetten ezt az ételtípust írják elő!

Eredeti:
Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Pedig a rétes nagyon jó, katonának ez való.

3. A körzetünkben csókák csípése, valamint látásában korlátozott kiskorú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okot. Gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett, meg kell azonban tagadnom a kérését, mivel a közlekedési eszközt baromfiak foglalták el.

Eredeti:
Csip-csip csóka, vak varjúcska. Komám asszony kéreti a szekerét, nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta.

4. Közlemény: Hagyományos meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul Kanizsa városába. Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai állomásra megy. A szerelvény elején az irányítási funkciókért felelős gépész-menedzser tartózkodik, az utolsó kocsiban pedig a vonatkísérő, egy töltött tésztaféleség, akinek a feje táplálkozásunk legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.

Eredeti:
Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára. Kanizsai, kanizsai állomásra. Elöl ül a masiniszta, ki a gőzöst, ki a gőzöst igazítja. Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára. Kanizsai, kanizsai állomásra. Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumplifejű palacsinta.

5. Figyelem! Ismeretlen oknál fogva súlyosan megsérült egy hosszúlábú, "Gilice" névre hallgató szárnyas. A madár lábszárán észlelhető sebet vélhetően egy kis-ázsiai fiatalkorú ejtette vágóeszközzel, kezelését hazánk fia végzi fúvós, ütős és húros hangszerek együttes alkalmazásával.

Eredeti:
Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

6. Sürgős figyelmeztetés minden kiskorú Katalin nevű lakosunk részére! Kérjük, hogy mihamarabb repülővel utazzanak el! Tudomásunkra jutott, hogy hazánkba betört oszmán csapatok Önöket célpontjuknak tekinthetik. Áldozataikat először mély nátrium-kloridos forrásban szeretnék megmeríteni, majd pedig futóművek alsó tesztelésére használják fel. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy a nagy sebességgel közeledő oszmán csapatok megérkezésük után fejlövéssel történő kivégzést foganatosítanak.

Eredeti:
Szállj el, szállj el, Katicabogárka!
Jönnek a törökök, sós kútba vetnek, onnan is kivesznek. Kerék alá tesznek, onnan is kivesznek. Ihol jönnek a törökök, mindjárt agyon lőnek.

azéhogynehalódjonablog

Robert Fulghum
írta miltiades|2009. 01. 04., 23:57|
Nem tudok aludni. Egyrészt kezdődő náthám, másrész pedig Robert Fulghum miatt nem megy. Folyamatosan zakatol az agyam, nem bírok vele. Robert Fulghum író. Mégpedig amerikai író. De nem az a fajta keleti-parti értelmiségi író, aki folyamatosan visszatér a soha ki nem merulő New-York témájához. Nem. Nem, Ő észak-keleti író. Ilyenről én még eddig nem is hallottam... Talán pont a számomra ingerszegénynek tűnő környezet miatt képes meglátni olyan kicsiny dolgokat, amiket én is nagyon fontosnak tartok. Ír egy szivarról, a csuklásról, teherautó-sofőrökről, egy borókafenyőről és a csuklásról. Őszinte. A könyv elején felajánlja, hogy ha akarod, olvasd el, hogy hogyan írta a könyvet Neked, olvasónak. Ha inkább szeretnél megmaradni a szokásos író-olvasó kapcsolatnál, akkor hagyd ki ezt a részt. Nem hagytam ki. Végre kinyöghetném, hogy mi tetszik a könyvben? Az tetszik, hogy megjegyezte, hogy a történeteket egyenként írta. Sugallja a gondolatot, hogy olvasni is így érdemes őket. Igaza van. Minden napra egy pár oldalas kis szösszenet pont elég gondolkodni valót ad 24 órára, és mindezt úgy teszi, hogy közben mosolyogsz egy jót, vagy mélyen a gondolataidba merülsz. Mint ahogy én pont most tettem. Nem. Ez mégsem igaz. Nem gondolatokba merülsz. Sokkal inkább direkt kapcsolatba kerülsz a történettel, belehelyezed a saját tapasztalataidat a témáról, kiegészíted a szerzőt. De könnyű esti olvasnivalónak is pont megfelel. Pár perccel ezelőtt százszor ennyi gondolat keringett a fejemben, de a lámpa fénye és a kótyagosság hiánya kiverte a többit a fejemből. Robert Fulghum: O-Ó! - Megfigyelések a hűtőszekrényajtó mindkét oldaláról Eléggé szerencsétlen módon pont a legsemmitmondóbb történet került az elejére a könyvnek, és még a címét is innen kapta. (Köszönet Shy-nak és CrazyIvan-nek) elkövettem... (talán mostmár majd fogok tudni aludni) 600. bejegyzés

könyv

Születésnap
írta unknown|2008. 12. 11., 19:35|

A legutóbbi postban emlegetett vonulótűzőzenének kicsit utánanéztem, és sejtelmem, hogy ez valami űbervilágzenei supercollision, beigazolódott, ugyanis a szöveget valami indiai fószer költötte bengáli nyelven, aki irodalmi nobel díjas, és az indiai meg a bangladesi himnuszt is ő írta, a zenét pedig egy amerikai zeneszerző követte el, aki (benfennteseknek érdemes tudni) a bioshock zenéjét szerezte. Erről ennyit, jobb, ha a magánvéleményem nem hangzik el a számról.

Viszont tegnap délelőtt már történt valami érdekesnek ugyan nem mondható, de eseményszámba menő esemény. Történetesen: morpheus új húrokat vett a gitárjára, és áthívott, hogy ugyan fejezzem már be a hangszer felhúrozását, ha már elkezdtem a szalagavató előtt közvetlenül, én pedig nagyon szívesen átmentem, hogy befejezzem a felhúrozását a hangszernek. Sikerült is befejezni, mielőtt elindult volna otthonról a kedves barátom, és ha már nekem sem volt dolgom náluk, bementünk az ő oktatási intézményébe, ami nem tűnik rossz helynek. Minden folyosó ugyanolyan, és ezt ő is beismerte, bár elmondása szerint csak a lányok tévednek el néha. Felmentünk az egyik - tulajdonképpen mindegy, hogy melyik - emeletre, ami történetesen a hetedik volt, de lehet hogy nem az volt, csak a lift nem ismerte fel a folyosó alapján, és ott találkoztunk miltiadessel és a barátnőjével, akit a minap emlegettem valakinek, hogy talán ideje lenne megismernem. Sikerült. Thumbs up, yippie-ki-yay. Remélem ezt a blogot is olvassa, ha már ilyen jóban van miltiadessel - aki azért, becsületére legyen mondva, néha ír is valamit, de legalább kommentel, ami igen örvendetes.
Aztán elmentem, mert ha jól láttam, vektoranalízist tanultak, ami, hát mondjuk meg őszintén, korántsem olyan menő, mint a körintegrálás, amit mi ugyan még mi sem tanultunk, de majd fogunk elvileg. Mégsem akarom lealacsonyítani az ő tananyagukat, mert amit én tanultam, abból is az egyetlen érdekesek a komplex számok voltak, de azok viszont tényleg nagyon májerek, kár hogy a zh-t már nem sikerült megírnom belőlük. Pedig biztosan beoltottam volna őket.
Gyalog mentem haza. Egészségügyi okokból. A Lágymányosi-híd alatt már kevésbé egyészségügyi okokból mentem át - ahol nonstop autóforgalom megy felül, hogy permetezzék a fincsi füstöt, lent pedig kamionok randalíroznak a töltésen vágott rés fölé rittyentett híd alatt, - leginkább azért mentem át, a Dunától Budaörsig összesen négy helyen lehet átmenni a vasúti töltésen az élettel való játszadozás nélkül. A többi gyaloglási szakaszon viszont kifejezetten jól éreztem magam. SoonDead mondta is egyszer, hogy ő van, hogy inkább gyalog megy, mert fél óra alatt bent van, és a villamos néha nem képes ezt az időt produkálni. Mondjuk neki béna helyen van a tanszéki épülete.
De ezt megbocsátom neki.

Ugyanis tegnap este az ő jóvoltából történt valami érdekesnek mondható esemény. Történetesen az Első T.D. (aka Daver)Társasjátékestről van szó, amit az ő, barátnője, és egy harmadik tag, (aki CS-ben mr.teufel néven szokott játszani,) ideiglenes lakásán tartottunk meg, Daver születésnapjának alkalmából.
A káosz hamar eluralkodott a kis rezidencián, de végül sikerült az eredeti koncepció szerint játszani is valamit. Mármint az első játszási próbálkozás eléggé meghiúsult, mert kiderült, hogy sok játékos számára kizárólag a Star Wars monopoly áll rendelkezésre, ami tökéletesen ugyanaz mint a sima monopoly, csak ilyen szerencsekártya van, hogy pl "let the wookie win - pay 50 credit", és a Dunakorzó (amit ugyebár a biztos győzelem kulcsa) helyett Corusanti parlament van. De a meghiúsulás oka nem is ez volt, hanem az, hogy kiderült, sok játékos egyáltalán semmit nem képes játszani, így az első körben három játékost ki kellett tiltani kartellezésért, lopásért, vagy azért mert elment megnézni a GTA 4-et a bátyám gépén.
Miután eme első szétesés után összeszedtük páran magunkat, asrael megtanított hármunkat a catan telepesei nevű fura stratégiai játékra, amiben nem lehet támadni, csak építkezni, és az elején azt hittem, megszívtam azzal, hogy béna helyre építkeztem, és mindenki elvett előlem minden területet, de aztán mégis én nyertem, mert sunyi voltam, ahogy az egy standard FFA játékban szokott lenni (akik réges-rég lanpartiztak velem, talán látták már a módszert). Sunyulásban csak SoonDead tud elverni, de most ő nem játszott szerencsére.
Viszont másodszorra, amikor már kezdtek hazaszállingózni az emberek, Izsák megtanított négyünket a Scotland Yard nevű űberkirály-istencsászár játékra, ami annyira hihetetlenül pipec, hogy nem is értem, miért nem tudtam róla korábban, és habár a szabálykönyv németül volt, Izsák saját bevallása szerint fejből tudta a szabályokat, és ha valamit mégsem tudott, valahogy csak kibogarásztuk a füzetkéből. A totalitárius-nagymester-teljhatalmú-főgurusága a játéknak abban áll, hogy a táblán láthatatlanul lépkedő Mr.X-et el kell kapni a rendőröknek, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy én vagyok mr.x, és négy játékostársam töprengő arccal felsorolja az összes lehetséges helyet, ahol a táblán lehetek, én pedig azon töprengek, hogy vajon tudják-e, hogy ha ők azt gondolják, hogy én tudom, hogy ők tudják, hogy hol vagyok, akkor én direkt odalépjek-e, ahova ők gondolják, hogy lépek, hogy azt higgyék, ügyetlen vagyok, és akkor a legközelebbi alkalommal megszívassam őket, vagy nem tudják, és jobb lenne ha nem oda lépnék. Nos, SoonDead sajnos sejthetett valamit, mert véletlenül pont elkapott, pedig reméltem, hogy tripla logikai csavarral túljárok az eszükön.

A tegnapi nap mindenesetre alapvetően szórakoztató volt. Már épp ideje volt. Így elhalasztom most azt a blogot, amiben az HBO sorozatokat gyalázatosan szidni készültem, amelyek nézése nem csak hogy unalmas, de kín is. Bár szerintem az sem rossz téma.
Egy irtó aranyos ellenőr a buszon figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert másnap lejár a bérletem.

vmit biztos kifelejtettem, de mind1

unknown

 

hűha!!! a következő lesz a hatszázadik post!!!

nem tudjuk
írta unknown|2008. 12. 08., 22:01|

Tegnap voltam a szalagavatón, amit a buta kis tizenkettedikesek tartottak. Az egyik csibének (amiben csak lányok vannak) a vonuló/tűző zenéje ez volt.

 


Eszem a szívüket, kár hogy kevesen ismerték körülöttem, bár ezt nem átallottam hangoztatni amikor felismertem. Sajnos a végén elfelejtettem megkérdezni egy bennfentest, hogy ki ajánlotta, és az ajánlót, hogy honnét ismeri, mert hát ugye én erről a videóról. SoonDead felvilágosított anno, hogy ez valami híres népszerű nyálszám valahol azon a vidéken, ahol nem én lakom, de hát egy csupa lány csibében előfordulhat, hogy valaki ismeri.
Aki meg nem nézte meg a WHERE THE HELL IS MATT 2008-at, annak épp itt volt az ideje megtenni.
Jómagam piszkosul elfáradtam a végére, annyira, hogy nem voltam képes eldönteni, hogy menjek haza, ami nem volt egy jó húzás, mert addig nem pihenhettem, amíg otthon nem voltam. Ilyenkor sajnálom, hogy az össznépi keringőzés nem az elején van, hogy ne az utolsó tartalékaimból kelljen jó képet vágnom az estélyis ismerőseimnek, hanem különösebb erőfeszítés nélkül pörögjek mint a bostoni banditák. Mondjuk ezek a megszallagozott gyermekek még mindig jobbak voltak, mint Örni bátyámék, akik fél tizenegyig nyomták annak idején.
Höh, na közben sikerült beleesnem abba a csapdába, hogy felmentem msn-re, és hát jé, csak nem ment el rögtön az összes idő, amit ennek az írására szántam eredetileg.
Najó hát rövidre fogva annyit szűrtem le a dologból, hogy a szalagavató kifejezetten nem érdekes dolog, csak a gyerekek élvezik, mert izgulnak a tánc miatt, és a szülők, mert végig csak a saját gyereküket figyelik, hogy milyen ügyes, esetleg a partnerét, hogy milyen szép, vagy a mellettük levő párokat/indivídumokat, hogy milyen béna, de főleg az ő gyerekéhez képest milyen béna.
Az ilyenek voltunkból természetesen egy mukkot nem értettünk, legyen így rendjén, viszont Crazy Ivan nagyon rendes volt és egyetértett abban, hogy a baleset, az bizony szopás, egyetem ide, egyetem oda - de persze csak ha ennek a mondatnak volt értelme.

Ennél egyébként sokkal érdekesebb volt az előző nap, amikor Mikulás napján morpheus nem kisebb ajándékot hozott, de személyesen a Mikulást, ráadásul angliából, és úgy meglepődtem a meglepetésen, hogy el is felejtettem neki boldog névnapot kívánni Mikulás nap alkalmából. De persze ha Mikulásnak hívom face-to-face akkor nagyon csúnyán néz, és nem áll szóba velem hosszú ideig.

Ennek a blognak most nincs tanulsága (ellentétben az előzővel, aminek van!), és sajnos szerkezete sincs, pedig néha már jól esne, ha sikerülne valami módon elfésülni a káoszt a sorok között, ahogy morpheus hajában a zselé teszi. De legalább pár holdkóros olvassa. Csak ki kell csikarni belőlük a kommenteket. Mondjuk egy műtéttel. Vagy egy hidrogénbombával.


viszontlátásra

._:

tanulságos
írta unknown|2008. 12. 05., 22:58|
Dzs felrakta anno azt a sigur rósos videót (persze ő a vimeóról linkel, mert a youtube az kiment a divatból 5 éve), hát gondoltam, ha már megismerkedtem ezzel a zenekarral, körülnézek a környező kollaterálisan előforduló "related" linkek között, és véletlenül egy olyan filmecskére bukkantam, amit mégsem raktam a tálcára, hogy csak a zenét halljam, mert idegesítő, szemét, ócska, sebtében összefércelt, igénytelen, ízléstelen (és ennek ellenére 5 csillagot kapó!!!) képanyag van alája festve. Nem állítom, hogy igényesen lenne megcsinálva, de a tartalma az hm, lefedi az érdeklődési köröm egy ívét, így végignéztem.

Sokan visszataszítónak tartják a dolog morális vonzatát. Szegény halászhajók, szegény halak, sivatagi rókák, amerikai katonák (akiket bemasíroztattak a robbanás helyszínére), japán lakosok, csernobili varjak, és éhező afrikaiak, akiket egy bomba árából évekig segélyezhetnének. Bizonyám.
Jólvan, most már túl tettük magunkat rajta, vagy vagyunk annyira bölcsek, hogy el sem gondolkodunk a dolgon, hát akkor jöhet a vizuális és fizikai vonzat.
Bevallom a Baraka óta nem képedtem el úgy jeleneten (najó, de, egyszer a Children of Menben), mint egy-kettőn ezekből a szerencsétlen kis snittekből. Hogy a felkapott anyag egyetlen világító fánk módjára repül felfelé, miközben a hőhullámai tizedmásodpercek alatt alakítanak ki fehér felhőgyűrűket kilométeres távolságokban, hogy utána ugyanennyibe kerüljön eltüntetni egyet. De a legfurcsább, ahogy fokozatosan gombává változik: lelassul, és elszürkül a fánk, majd szépen alul kizuhanyzik a por, ami valójában szikladarabokból áll, és ez a gomba nem a fölből nő ki, hanem az égből ereszkedik le. A földön végigviharzó láthatatlan lökés hatalmas porfelhőket kavar, amelyek, miután szó szerint kifordítják a házakat, dolguk végeztével visszahúzódnak eredeti helyük fölé, és nyugodtan visszahullanak a földre.
Nem az erkölcsi vonzatáért csodálatos ez, nem is a kapcsolata miatt az emberiséggel.
Azért, mert ilyet nem lehet máskor látni. Ilyen formákat, eseményeket a tudósok képtelenek előre kiszámolni, mert pontosan azok a mellékes tényezők nőnek itt óriási méretűvé, amiket fizikaórán mindig nagyvonalúan elhanyagoltunk (légkör, hőmérséklet, valódi méret). Olyasmibe nyerhetünk betekintést, ami már túlnő minket, és a Földet; kozmikus nagyságrendű jelenségbe.

Igen, észrevettem, semmi nem derült ki ezalatt arról, hogy miként poshadok itthon, szívok az egyetemi hivatalokban, és járogatok orvosi szűrésféleségekre. Bánja a fene.
Ennek az írásnak itt most tanulsága van.

.-.

Érdekes esemény
írta unknown|2008. 11. 28., 14:32|

Jövő héten beadom a kérelmem a kth-ba, hogy utólagosan nyilvánítsák passzívvá a félévemet.

Ezzel együtt valószínű, hogy a következő félévemet is passzívként kezdem meg, a gyökeres életmódváltoztatás megvalósításának céljából, tekintve, hogy annak hiányában a baleset ismét bekövetkezhet, mivel ez a bonyolultan és körülményesen megfogalmazható elváltozás szimmetrikusan helyezkedik el a szervezetben és továbbra is potenciális veszélyt jelent, és bár akut műtéttel ismét orvosolható, értelmesebb lenne egy előkészített operáció, vagy egy olyan állapot, amikor arra már nincs is szükség.

A passzív félév során nem leszek az egyetem hallgatója. Egyáltalán semmilyen egyetemre nem fogok járni ez alatt az idő alatt. Egészen természetellenes állapot lesz, főleg az én helyzetemben, hiszen hat éves korom óta a napjaim legnagyobb tevékeny hányadát a tanulás bármilyen formája jelentette, napi 6-8 óra, igaz sokan vannak hasonló helyzetben, gondolom nekik is komoly gondot jelentene egy ilyen helyzet. 

Ellenben most valószínűleg szembesülhetek a valódi szabadság tényével, amit az egyetemi lét koránt sem jelent annyira, mint ahogy azt beharangozták, ugyanis nem az az ember vagyok, akinek az olyan gimnáziumi ortodoxiák görbítették a hátát mint kötött órarend, kötelező programok, fix évfolyamtársak, az adminisztratív ügyek hát mögött való intéződése. És amit személy szerint legjobban bánok, hogy az egyetem nem adott meg, amire a gimnázium nem volt képes, az a végtelen idő illúziója. Most meglátjuk. 

Persze egyelőre kár ezen gondolkodni, ugyanis a kérelem végleges formája, a teljes szöveggel és a csatolt dokumentumokkal még nem született meg. A bírálat ideje maximum 14 nap.

Ha úgy adódik, hogy a tanulmányi bizottság teljesíthetőnek tekinti a félévemet, netalán nem tartja alátámasztottnak, hogy a teljesíthetetlenség önhibámon kívül történt, úgy visszadobhatja a kérelmet, vele együtt pedig a passzív félévemet, számos elveszített kreditet, hiányzást a vizsgán, és még egy jó adag felelősséget, amely buzdít az esetleg még teljesíthető tárgyaim egy hét alatt történő megtanulására, és egy jó adag stresszt következő félévre, hogy megszerezzem a megkövetelt harminc kreditet év végére, (amely nem elképzelhetetlen, ezzel csak növelve a stressz mértékét), ezáltal elkerülve az elbocsátásomat az intézményből.

Egyelőre kár ezen is gondolkodni, mivel mindkét esetben tehetetlen vagyok. Ugyanis az egyik estehőség azt követeli meg, hogy most semmiképpen ne tanuljak, helyette sétáljak a napsütéses órákban a hegyek között, amikor épp nem eszem és alszom sokat és nem egy röntgenfelvétel készül rólam, és ezt a blogot is kizárólag ebéd után írjam meg, egy jó adag fekvőtámasz és légzőgyakorlat előtt. A másik eshetőség pedig azt követeli meg, hogy mostantól kezdve négy tantárgy negyedéves tárgyi anyagán és házifeladatmennyiségén kezdjek el ügyködni az íróasztalom felett, valamint sűrűn járjak be a benzingőzös Budapesten át az egyetemre tanárokat keresve, és pótlási lehetőségeket kikönyörögve. Mint az látható, a két eset nagyjából kizárja egymást, és ha azon agyalnék, hogy melyiket tegyem, akkor természetesen egyész nap egyiket sem tenném, ami, belátható, nem a legjobb megoldás.

Remélem ez eléggé tájékoztató jellegű volt az elkövetkező időszakról.

Akit az elmúlt öt hét érdekelne esetleg, hát... (vállvonás)

Nagyjából mára jutottunk el arra a pontra, hogy orvosilag igazoltan és egyértelműen stabil állapotban vagyok, a "jobban vagy" kérdés remélem néhány héten belül értelmét veszti. De azért nyugodtan fel lehet tenni.

Kifejezetten büszke lehetek magamra, a főorvos alezredes úr számos kollégájával életében először látott ilyen esetet, és megjegyezte, hogy negyven éves praxisok alatt sem történhet gyakran ilyesmi. Ígyhát ha másban nem, hát ebben elég egyedi vagyok.

Ünnepnapon kijött hozzánk az ügyelet, mentő vitt be, ami frankó volt, mert mindenhol rendőrkordonok voltak, és csak a mentőnek nyitottak utat, és összevissza toligásztak a sürgősségin, az idegeskedős orvosok türelmetlenkedtek, mint a vészhelyzetben, a tapasztalt vén róka sebészek csak nyugodtan szakvéleményeztek mint dr. house. 

És még életemben ennyiféle vizsgálaton nem voltam, röntgen, CT, MR, pulmonológia, neurológia, sebészet, vérvételes leletek, szövettani vizsgálat, tenyésztéses vizsgálat, kardiológia, EEG (utolső kettő elöljáróban). És ráadásul szinte mindenhova sürgősséggel küldtek, vagy előrehoztak a sorban, vagy egyszerűen nem kellett sokat várni. Úgyhogy még unatkoznom sem kellett. Valamint kialakult a képem a humoros és nem humoros dolgokról, amíg bent feküdtem én, és a szívműtétes bácsik. A pacemaker, az epidurális kanül, a mellkascsövezés, a ciánoldatos beöntés, a gyomorszonda, az intenzív osztály vicces dolgok. A katéter nem vicces.

És milyen sok értelmetlennek tűnő orvosi kifejezést tanultam meg, egyenesen a zárójelentéseimről. Izsák és SzetterB be lesznek oltva.

Körülbelül ennyi volt az érdekes része a fekvésnek. A továbbiakban csak annyi derült ki, hogy ha valami jó fog történni az orvosok szerint, akkor arra még két napot biztos várni kell, a kaja jó, csak étvágyam nincs, nem mindegyik nővér bunkó, és az idő hihetetlenül lassan telik mindenki számára. Az otthonlét szintén szívás, mert oda nem jönnek a látogatók, és a rettenetes állóképesség míján kiválóan lehet dögledezés, mozgás és evés közben borzasztóan unatkozni. 

Ja igen látogatás. El ne felejtsem.

Aki a bennfekvésem alatt meglátogatott annak köszönöm. Aki kétszer látogatott meg, annak köszönöm2. Az a látogatás is érvényes, amikor nem tudtunk beszélgetni (mert épp nem láttam). Aki hozott sütit, lufit, újságot, kirakós játékot, az is nagyon jól jött, meg aki elintézte a repjegy átírását, és továbbá azok akik felhívtak, hogy s mint, netántán sms-t küldöttek. Nekik egyéb viájpi kitüntetés jár.

Ezek voltak a kórházi napok fénypontjai. Családon (tág fogalom) kívüli látogatások száma összesen: 19. És igen, ebbe Téged is beleszámoltalak. Kétszer is (ha kétszer voltál).

Ez megis felelhet egy végszónak. Idáig bírtam ezt most írni.

 

unknown 

 

unknown
írta miltiades|2008. 10. 28., 21:56|

Mielőbbi jobbulást unknown! Várjuk, hogy újra csodás blogjaiddal örvendeztess meg minket!

Az Ősradiáns szimbiózita társaság

októberi
írta ifju_titan|2008. 10. 27., 22:17|

 

 Ugye felismerjük? Ti ezt el tudjátok hinni? Mondjuk talán igen... ha valaki ilyesmit csinál, hát az Hugh Laurie lesz. (ez most azt jelenti, ha csinálsz egy ilyet, akkor ő leszel? fú)

uu.

Szóval egyébként holnap megyünk unknown kollégához, megnézni hogy megy szegénynek sora. Kiborggá válása óta nem láttuk. Pszt. Dehogyis, mert nemsokára fittebb lesz, mint valaha.

Az egyetemtől rengeteg feladatot kapok. No meg iszonyat silány TáTK-minőségű körleveleket és egyéb nyalánkságokat.

Persze ezúttal brutális méretű faszkorbács az új BIKATEJ illatú tomi kristálynak.

Ne nézzetek tévét.

 

ifju_titan

autopsy blog unknown vicces video zene

summary
írta unknown|2008. 10. 12., 20:44|
Most pedig az következik, hogy leírom, mi is történik egy nap, vagy inkább mondjuk egy héten.
Bemegyek az egyetemre. Kellemetlen. Végigjegyzetelem az órákat. Szünetekben unatkozom. Szünetekben telefonbeszélgetéseket folytatok, aminek a tárgya nagyrészt elmaradó találkozások régi ismerősökkel. Szünetekben beszélgetek/unatkozom imperatorral. Végigjegyzetelem az órákat imperatorral. Néha eszem, de a kaját is váltani kéne már. Néha váltok pár keresetlen szót új évfolyamtársaim bármelyikével, akikkel még nem fedeztem fel a közös pontot az életünkben, leszámítva az ábrázoló geometria házifeladatot. Hazamegyek. Otthon Space Out. Ez történhet több módon: youtube. ősradiáns. sudoku. hálózsákdobálás. nyilván. burn notice. alvás színlelése. die hard. fekvés. borongás. (korábban stalker. msn. wc3). Otthon tanulás (10%). Hét közben egyéb tevékenységek úgy mint: Születésnapra beesés. Néhány keresetlen szó váltása régi évfolyamtársakkal, igen magas zajszinttel társítva, olykor 0,5-nél nagyobb hatásfokú információ továbbítással. Ezenkívül zenélés ismerősökkel/idegenekkel, zeneórára járás. Gyakorlás nélkül. Előfordul, hogy örömet okoz (5%). Ha már itt tartunk:
Örömet valóban okozó tevékenységek szeptember eleje óta:
Eszembe jut egy jó szöveg. Néha rímel, és néha valami dallam is jön hozzá, leírom.
Feltámasztom a légpisztolyt (nem a légpuskát!) az asztalra és a helyes lőképnél elsütöm.
Valami értelmes dologgal kapcsolatban értelmes és új dolgot közlök valamely barátommal, avagy ő tesz hasonlóképpen.
Véletlenszerű energiafelszabadulás, amely öngerjesztő jókedvet öngerjeszt.
Zenekari próbán kötetlen játszás során valami emészthető zenei szösszenet születik (amennyiben épp nem kapok frászt a "szösszenet" szótól).
Lefekszem aludni este.
Szárítom a hajamat.
Kapok egy kommentet a blogomra/valaki élőben azt mondja, de jó hogy írsz.
Megoldom fejben a "x=1111! végén hány nulla található" című feladatot, amelyet a matekszakosoknak adtak fel órán.

Elkészültem. Íme, egy átfogó jellegű kép. De sebaj, már csak négy és háromnegyed év. Ezzel egyben szeretném előre megmagyarázni a közeljövőben sokszorosan kimaradó blogírásaimat, mondjuk egyelőre maradjunk az évente egynél. Aztán majd ha lesz valami érdekes, akkor esetleg az kap egy különkiadást. A teljes érdekességet számolhatjuk az összes olvasó érdeklődésének összegéből, a teljes fajlagos érdeklődést pedig a tejles érdekesség és az én érdeklődésem hányadosa adja. Amennyiben a teljes fajlagos érdekesség osztva az olvasók számával nagyobb mint 1, az azt jelenti, hogy jobb blog született, mint amire számítottam, vagyis arra törekszem, hogy a teljes fajlagos áltagos érdekesség (=érdekességi arány) egynél nagyobb szám legyen, és ezt a legutóbbi időben a kommentek számából ítélve nem sikerült elérnem(, bár beismerem, nem is mondtam soha, hogy ezt így kell mérni). Aki nem hiszi, számoljon utána.
Szóval innentől kezdve ne számítsatok itt blogra. Egyszeri ösztönzésemre mindössze punisher reagált, ami mellesleg rendes dolog tőle, de közben én jöttem rá arra, amire talán a többiek már jóval korábban, hogy egyáltalán nem buli ezt csinálni, és a saját javunkra is csak édeskevéssé válik ahhoz képest amennyi energiát belefeccölünk. Így felesleges sűrűn blogokat írni, hiszen minél többet ír az ember, annál kevésbé lesz a következő jó. Csakhogy, ha senki nem ír gyakran, akkor nincs miért látogatni, és ezáltal már egyáltalán nincs értelme írni, mert mégis, ki olvassa el? Pont ennyi kedvem van megírni a következőt. Jó, nem mintha a gépalapra tanuláshoz több lenne...
Talán azért sincs már kedvem ezt csinálni, mert az írások már nem arról szólnak 90%-ban, hogy rossz a kedvem és valamivel konkrétan bajom van, amiről van véleményem, hanem inkább arról, hogy rossz a kedvem és nincs véleményem. Lehet hogy ez egy kevésbé konstruktív felállás.
Egyébként a statisztikákat böngészve elgondolkodtam rajta, hogy ki a manó lehetett az a 326 ember, aki meglátogatta az ősradiánst 2007 januárjában?

Kössetek bele ha akartok. Még külön örülnék is neki. Vagy értsetek egyet. De akkor jó hangosan. Talán megér egy próbát.

unknown

Jöttömre öt nap múlva számítsatok, pirkadatkor, kelet felől...
írta punisher|2008. 10. 07., 21:36|

Hát én az infó ZH jöttére 2 nap múlva számítok, délután 3 órakor a Z épület 602-es terme felől. Sajnos az infó ismereteim kicsit hiányosak a programozás terén, mi pedig éppen, hogy programozásból fogunk ZH-t írni. Az egyébként hogy nem vagyok valami penge ebből a tantárgyból, annak köszönhető hogy ugyan 11-ben tényleg jártam programozásra az akg-ban de - ugyan nem szándékosan - az első órán a startmenü-re ráklikkelve megtaláltam a gépen az Unreal Tournamentet (Unreál). Onnantól kezdve az óra anyaga nem igen maradt meg bennem. Úgy tudnám a legjobban leírni milyen volt ha mondanék egy példát... Megpróbálom: Mikor valaki felszáll a buszra úgy hogy nincs semmi elfoglaltása, hallja a busz motorjának hangját, látja a többi utast (néha még meg is bámulja őket, főleg ha az illető egy hajléktalan aki iszonyatosan hasonlít egy kupac szemétre és kiürül körülötte a busz.... nyilván nem a blotokban kapható legújabb kiváló aromát árasztó Chanel parfümmel fújja be magát...), egy szó mint száz érzékeli, hogy mi folyik a buszon és azt lehet mondani hogy jelen van. Na  vegyük a második esetet, ami ennek majdnemhogy a tökéletes ellentettje. Ha épp van nálunk mondjuk egy könyv (nyilván nem valami iszonyatosan untató szépirodalmi mű, mert attól max elalszunk és azért nem érzékelünk semmit, de én nem erre akarok kilyukadni) és az mondjuk egy jó krimi ami nagyon-nagyon leköti az embert. Na ebben az esetben nemhogy nem érzékeljük mi foyik a buszon hanem néha még leszállni is elfelejtünk. Igen, körülbelül ez volt rám igaz programozás órákon csak ott a busz a programozás tananyaga volt, a könyv meg az Unreal Tournament-nek felet meg.
Az hogy nem száll le az ember az kb úgy helyezhető át a példából a valóságba hogy mikor épp vége volt az órának egy idegbeteg álat még mindig bőszen csapkodta a billentyűzetét és kigúvadt szemekkel meredt a monitorra....
Hát igen... Sajnos kicsit hajlamos vagyok az órán elkalandozni ha van valami amivel szívesebben foglalkoznék. Igen gondolom rájöttetek, hogy ilyen szinte mindig akad. Összegezve: nagyon figyelek az órákon - igaz, nem az órára.
Najó megyek és szétverem a tv-t mert valmi iszonyatos kornyikálás megy benne. Úristen kinéztem a szobámból és ez valami filmnek vége... ilyen szar főcimdalt. Mondjuk moziban jó húzást lehet ha azt akarják hogy ne baszakodjanak az emberek a film végénél a teremben (megjegyzem ahhoz nem kell semmi, hogy a film végén mindenki kitakarodjon a teremből mivel bevett szokás hogy amint vége a filmnek és lepörgött az utolsó olyan képkocka ahol John McClane egy vizipisztollyal felrobbant egy atomerőművet rögtön mindenki kihúzza a belét onnan) akkor jó szar zenét kell rakni a film végére és majd mindenki jól kimenekül. Amúgy ehhez hozzáfűzném, hogy én általában szeretem megvárni a végét amig lefutnak a nevek meg minden... Sztem az hozzá tartozik a filmhez, és tök jó megnézni. Zene van alatta, az embernek pont van ideje összegezni magában a látottakat. Na mind1, aki eddig nem nézte végig az ezután se fogja.

Na most búcsúzom mert még el kéne olvasnom a 170 oldal kémiából legalább 1 oldalt. Nehéz és hosszú éjszakának nézek elébe...

párducmintás kezeslábas
írta unknown|2008. 10. 07., 0:17|
Ifjú_titán ma átruccant zenélni egy keveset, ha így folytatjuk, még az őszi zenein is fel tudunk lépni, pedig az már maga lenne a mennyország ilyen kilátásokkal, amik most nekünk vannak, főleg, hogy egy normális dalt nem találtunk, amihez kedvünk volna. Meglepő, de előnyös, hogy egyre gyakrabban jutunk közös nevezőre, ha zenéről van szó, kivéve a jammelést, amit már jó régóta nem próbáltunk, de azt hiszem abban szintén egyetértünk, hogy kár erőltetni. Szetter-B pedig nagyon lelkes amikor találkozunk, és megemlíti, hogy kéne egy jót zenélni, de amikor elküldöm neki az órarendem, hogy vágja mi van, és mondom neki, hogy küldje el az övét is, akkor mondja azt, hogy oké, majd, és tulajdonképpen ezt is teszi, ugyanis még mindig nem jött meg, vagyis majd egyszer meg fogom kapni, bár ezt inkább neki kéne mondanom, fogom is, talán ugyan nem most, mert elképzelhető, hogy már alszik, vagyis az nem valószínű, de az sokkal inkább, hogy késő este nem hívogatom az embereket, mert ez egy ilyen rögzült szabály, amit csak akkor hágok át, ha valaki fél kettőkor talál sms-t küldeni nekem hétköznap, hogy akkor mit mikor és hol, és akkor bizony egyébként fel is fordulhat az illető, mert volt arra is példa, hogy ilyen esetben konkrétan az avp-t néztem a tévében, de erre nem vagyok túl büszke, arra sokkal inkább az lennék, ha az avp-t meg tudtam volna nézni este 10 előtt és aztán jól kipihentem volna magam, és másnap szélesen mosolyogtam volna mindenkire, mint egy retardált vadalma. De zenélni azt tuti nem fogunk, ha így folytatja. Márpedig eléggé olybá tűnik. Sajnálom.

Egyébként helyben súlytana titeket az istennyila, ha látnátok a négy képsíkba transzformált ikozaéderemet, műszaki lapon, tussal kihúzott kerettel, szabványbetűkkel, akkora sirálymájer leszek, és vagyok már most is ábrázoló geometriából. Dehát ezt már említettem egyszer.

Van egy nagyon jó youtubeos videó, amit szánt szándékkal nem rakok fel, pedig nagyon jó, crysis warhead magyar szinkron, de nem rakom fel, hogy bontsam a formát, és ezzel punishert követem, vagyis egyben ne is bontsam a formát. De akit érdekel, az rákereshet, hogy crysis magyar szinkron, és lukasra fogja fosni a székét a jóízű kacagástól. Én így tettem. Bár a székem még relatíve jó állapotban van.

Lekurtítom ennyire a szöveget, mert már most érzem, hogy találkozok valami ismerőssel, és azt mondja, hogy hú nem olvastam a blogodat, mert túl hosszú volt. "Na bazz", mondanám én erre, "hát jó hogy ennyire szeretsz olvasni, tíz perc olvasástól bizonyisten nekem is kiégne a szemem, azért nézem meg mindennek a filmváltozatát" és a kicsöppenő irónia több emeletet marna ki mint a pókrákpolip alien (szakszóval: facehugger) savja a nyolcadik utas a halálban, de igazából nem mondom, hanem úgy teszek mint Ideges Úr, akit ha nem ismertek, kérdezzétek punishert, ő mutatta be nekem, és nem jártam vele rosszul.

unknown

Illene átlépni...
írta punisher|2008. 10. 06., 19:52|

Úgy gondoltam itt az ideje hogy kicsit beszálljak a blogok gyártásába. Ennek a dolognak két fő indítéka volt. Az egyik az, hogy utoljára kb a pattintott kőkorszakban írtam ide bármit is ( a kommenteket leszámítva, bár abban sem vagyok túl hatékony) a másik pedig - és ez talán a nyomósabb érv - az hogy már réges rég elhagytuk az 550 bejegyzést de még mindig nem értük el a 600-as álomhatárt. Persze álomhatárnak inkább az ezredik bejegyzést kéne hívni. Hamár itt tartok akkor remélem hogy amikor már közeleg a határ mindenki eszeveszett taktikázásokba kezd, és kacifántos algoritmusokat gyárt annak elérése céljából, hogy a nagy tiszteletnek örvendő milleniumi bejegyzés fejlécén az ő neve virítson:D Ebből akár egy játékot is lehetne csinálni... ma már úgyis minden hülyeségől készül egy játék, szóval a "Blog Wars - Millenium Edition" egyáltalán nem lógna ki a sorból.
Jah hamár játékok, akkor megemlítem, hogy múltkor mentem haza esőben, és valami meglepően rosszul nézett ki a víz... Meg a textúra is elég csúnya volt, jah és ahogy a levelek szálldosnak,
az már szinte kritikán aluli. Nem akarok kötekedni, de sztem átírhatnák az egészet egy CryEngine-re ott kicsit jobban néznének ki a cuccok. Az idegsítő bugokról meg nem is beszélve.... annyi van mint a szemét. Múltkor is ott mászott egy az ablakomon:D
Ajj.. nagyon elmentem ilyen geek irányba, de ez csak azért van mert ma volt műszaki ábrázolásom, és ilyenkor a bekattanás elkerülése végett ilyen furcsán elvont gondolatok jutnak az eszembe. Jah amúgy a műábra egy nagyon vicces óra, de csak annak aki szerint a halál vicces. Tudok is ilyen embert, ezek a tanárok. Vagyis csak az egyik, de annak a tanárnak a számára annyira vicces az óra, hogy a többi helyett is röhög, még többet is mint kéne. (Magyarázat: az órát három tanár tartja, egy tanár , egy tanársegéd, meg valami csicska aki még a tanársegédnél is csicskább... Igaz hogy órán csak a tanár beszél, de azért nagyon fontos hogy a másik kettő is ott virítson teljes életnagyságban). Szóval a tanársegéd csávó - véleményem szerint valamilyen betegségnek köszönhetően - nem tudja normál állapotba tartani a száját, csak úgy mintha éppen a világ legvicesebb emberét hallgatná amint épp remek sztorikkal szórakoztatja őt. Szóval így néz ki:

Helyszín: Budapesti Műszaki-és Gazdaságtudományi egyetem, J épület 202. terem - Délután 3 óra 15 perc.
Tanársegéd szája fülig ér, így jön be órára. A nevét nem tudom, de tök vicces lenne ha Jimmynek hívnák, mert folyton fülig ér a szája. Aztán elkezdődik az óra, és elhangzik mondjuk egy ilyen mondat:És most a hatszög alapú csonka gúla a-b alkotójának a 3. síkban vett vetületét határozzuk meg.
Ekkor a csávó ránéz a tanárra és iszonyatosan elkezd vigyorogni. Egyébként aki ennyit mosolyog úgy hogy közben egy másik férfit néz az sztem buzi.
Na mind1, én annyira azért nem örülök ennek a tantárgynak mivel egy hét múlva ZH-t írunk belőle és én órán is épphogy csak meg tudom csinálni a feladatokat. Ráadásul azt mondták most, hogy a zh-ban kötelező szabvány-betűvel írni.
Ez van... tele van minden szabványokkal...
Szinte az is szabványnak tekinthető már hogy a blog tartalmaz egy embed youtube videót... Hát én most szabványszegő leszek mert nem rakok ide semmi, haha megbontom a rendszert.
Ja egyébként Jokerrel beszéltünk a múltkor arról hogy a subway-be vajon lehetséges-e úgy kaját kérni hgoy ne csomagolják be a szendvicset egy 2 négyzetméteres papírba amivel háromszor be lehetne csomagolni az pultost is. Arra jutottunk hogy valószínűleg összeomlana a rendszer, mivel a papír az kell ez egy olyan lételeme a subway-nak. Szóval megbeszétük hogy nem kérek papírt és megnézzük mi történik (direkt szólok hogy:nem kőőll papír). Hát szóltam is:
-Köszönöm de nem kérek olyan nagy csomagolást rá. - Erre az eladó: Jó, értettem.
Majd miután ezt mondta becsomagolta:D... Nyilván kiakadt volna a rendzser ha nem teszi. Na majd mégegyszer megpróbálom, háta sikerül.
Na most megyek mert egy idegesítő lény itt ordíbál hogy adjam oda gépet. Ez a lény amúgy a hugom:D

Üdv mindenkinek, és bocs ha unalmas volt, legalább blogoltam.

A vetítősíkok istene
írta unknown|2008. 10. 05., 23:10|

Igen, én vagyok, majd feltöltögetem ide az istenkirály vetítősíkjaimat, amin atomfasza módjára vetül egy csonkolt kocka, vagy áthat két síkidom, vagy űberkirályul transzformálódik négy képsíkra egy ikozaéder. Meg még sok más jó dolog is fog vetülni a félév során mint a vadállat. Aki bármi mást mer állítani az Gay, csupa nagy kezdőbetűvel.

Most adják a hábéón a Család Kicsi Kincsét, aki nem nézi meg, az Gay, és akinek nem tetszik, nos az nem feltétlen az, de azért mindenképpen érdemes, ifjú_titán is megnézte, nem tetszett neki, és ő sem Gay. Imperator viszont kacatkupaccá kacagta magát rajta, főleg a heroinista nagypapán. De a néma báty sem rossz arc, vagy buzi rokon. És még a vége is jó. Szóval minden tekintetben jó, és még tanulságos is. Bár imperator inkább a Rocky 5-öt nézze a hábéón ami szintén ma este volt. Azt sajnos nem láttam mert épp nem a tv-t néztem abban az időben, csak az elejét láttam, ahol nagyon művészin néz, és visszaemlékszik, és mindennek fel van turbózva a színe, és nagyon művészien hátulról világít az autó reflektora, amikor rocky nagyon néz, és visszaemlékszik, és bekékülnek a színek, de csak néha, és sok az átfadelés, meg a szuperközeli nézés, miközben minden nagyon fekete, fehér, sárga és kék, felbukkannak a régi helyszínek, és felmerül a kérdés, hogy vajon azért csendül fel a zene, mert Rocky edz, vagy azért edz Rocky, hogy felcsendülhessen a zene?

Egyre jobban bosszant a laptopom hűtőjének a zörgése, és a kisóra tikkelése, pedig már kidobtam a nagy órát, ami naponta egy órát csúszott, és ezért reggel mindig a frászt hozta rám, amikor nyugodtan vissza kezdtem aludgatni, majd rászántam magam hogy ránézzek a kicsi órára, vagy a telefonomra, ami olyan szinten helyettesíti a többi órát a szobámban, mint valami tárgy, ami egymagában nagyon tud helyettesíteni sok másik hasonló jellegű tárgyat, ha kicsitnyitottabb szemmel tekintenék a világra, akkor most tudtam volna mondani valami isteni frappáns példát, kár hogy mégsem jutott eszembe.

Van még egy kis fizika házim, amit itt úgy hívnak, hogy gépészmérnöki alapismeretek, ami egyébként enyhe utalás arra, hogy egy gépészmérnök alavetően a fizikát kell, hogy tudja, és ha az megy, akkor jöhet a többi. Sajnos ugyanez nem vonatkozik a kémiára, ugyanis arra nincs szüksége egy gépészmérnöknek, mégis nagyon meg akarják nekem tanítani, amiből azt tudom leszűrni, hogy a ch-s tanárok kémiamán emberek, akik azt gondolják, hogy a világon mindenkinek elképesztő szüksége van a kémiai ismeretekre, továbbá a kémiai szakemberek létét meg kell szüntetni a Földön, és ezt a leghatékonyabban úgy lehet elérni, ha mindenkinek a kémiai tudásszintjét egy vonalba hozzák, ezáltal téve értelmetlenné egzisztenciájukat, és ennek érdekében nem csak a saját, de az én lelkemet is hajlandóak eladni. Imperatorét is. Roni már el is adta, de ő önszántából, hát igya csak meg a saját levét, amit kifőzött magának.

És most egy kis tudomány, így a végére, hogy művelődjetek, ti butusok:

Kb ötven éve egy bácsi kísérletezett keresztespókokkal, különböző hallucinogén anyagokat adott be nekik és megfigyelte, hogyan változik a hálójuk alakja. Érdekes koncepció, és még érdekesebb eredmény:

Eleget írottam mára, itt a vége. Most néztem a statisztikákat, és nagyon hanyatlik a látogatottság. Valamivel dobni kéne a dolgon, csak még nem tudom mivel. De pl ha nem csak én és ifjú titán írna nagy időkihagyásokkal, és nem csak a youtuberól csesznénk fel valamit, és nem csak valami lereagálhatatlan ökörséget írnánk mellé, az segítene. De az is segítene ha aki elolvassa, az venné a bátorságot, és kommentálná a szövegeket, mert higgye el, sokkal nagyobb kedvem lesz a következőt is megírni, ha azt teszi, az lehet hogy segítene, ez nem csalás, nem ámítás, ez így van, és nem csak rám vonatkozik, hanem a többiekre is, aki jelen esetben az egy szem ifjú_titán, aki továbbra is az egyetlen, aki a jelenleg aktívnak jegyzett hét, ismétlem hét (7) blogíróból valóban legalább két 30 napos bérlet vásárlása között hajlandó egy blogot megírni. Na jó nem cseszegetem az adminokat, változunk az idő alatt, de azért ne felejtse el senki, hogy az emberek általában érdeklődnek egymás iránt, és érdekli őket, hogy mi történik a másikkal. Még akkor is, ha az csak egy virtuális szöveg. Az olvasókat meg pláne nem cseszegetem. Végtére is ők azok akik elolvassák. 

 

unknown

Bal sodrású koordinátarendszer
írta unknown|2008. 10. 04., 11:10|

Tegnap elmentem egy "csajösszejövetel"-re, ami egyébként olyan mint a többi összejövetel, csak annyi a különbség, hogy egyszer fleur azt mondta, hogy bocsi hogy már negyed órája a csizmákról beszélgetünk. Mondtam, hogy nem baj. Mellesleg engem is érdekelt, tiszta szerencse. Aztán több szó nem is esett a csizmákról, csak elmentünk egy helyre, ami elsőre nem hagyott mindenkiben pozitív benyomásokat, de elég hamar túl tettük magunkat rajta. Mivel tizenegyre értem haza és másnap (ma) negyed kilencor volt csellóórám, úgy döntöttem nem fejezem be ezt az irkafirkát, hanem halasztom 12 órával. De itten vanik:
Az őszi lomtalanításra való tekintettel a mérés pótlás után hazafele menet legyalogoltam a bertalan lajos utca és a móricz körtér közötti szakaszt, és megnéztem, mi jó van a kupacokban. Sajnos nem voltam túl céltudatos, és nem is terveztem semmit elvinni, így nem is vittem el, csak felmértem miket is dobálnak ki az emberek. Elsősorban főleg bútorokat, szekrény, fotel, ágybetét, de legfőképp polc, és kartondobozok. Valamint minden kupacban több olyan crt monitor van aminek a hátulsó része szét van rúgva. Az oké hogy mindenki kidobálja a crt monitorjait, de miért rúgják szét utána a hátulját? Lehet, hogy késztetést éreznek rá, hogy ha tönkrement, akkor végre leadják a frusztrációjukat ezzel a tárggyal szemben, amire annyira vigyázniuk kellett éveken át. Ezeken felül rengeteg konzervdobozt találtam. Mi a rákért lomtalanítanak konzervdobozt? Nem tudták kidobni a lejárt kaját a kukába, hát gratulálok. Volt még egy társasjáték tábla, meg egy Shakespeare öt dráma is. Törött hűtők, csaptelepek, és egy dupla fém mosogatóaljzat, meg egy-két mikró, ruhák. De a legfontosabbat a mekdonálc előtt találtam: egy kiszuperált blokkadagolót, amiben ott maradt néhány tekercs is, és az egyiknek a vége. Annyira megtetszett (a blokk vége), hogy gyorsan elraktam, és a rosszul olvasható szövegről kiderült, hogy nem is akármit találtam. A tetején a fele le volt tépve, és egyébként is a számok olvashatatlanok, csak néhány jellegzetes ponthalmazukról lehet őket felismerni. Írom amit ki sikerült bogarászni:



 "nettó forgalom

áfa összege 10 572

teljes bruttó napi forgalom 478 940
teljes nettó napi forgalom 412 792
teljes napi ÁFA összeg 66 148
a kibocsátott nyugták száma 388

javítások száma 0
megszkított nyomtatások száma 0
-------------------
G1 bruttó            738 416 347
G1 nettó            644 152 735
G1 ÁFA                94 263 412

A-244002194"

Update: a hitelesség érdekében, meg hogy látni lehessen, nem olyan könnyű elolvasni, felraktam a képet a cetliről, ez egy éles kép, a szöveg homályos rajta.

 

 

Igen, ha utánaszámol az ember, a G1 számoknál (ami lehet hogy nem G1, csak nagyon hasonít rá) nem jön ki a nettó és az áfa összegeként a bruttó, de mondom, alig lehet kibogarászni. Az alján az A meg nem biztos hogy A, mert ilyen furán néz ki. Viszont most jön a játék: Mi a mértékegység? Melyik kiszolgálóegységből származik a nyugtatömb? Mennyit költött átlagosan egy vásárló? Hány péztárgép dolgozhatott párhuzamosan? Mennyi lehet az összes péztárgép összes bevétele? Milyen hosszú időtartamot jelöl a G1? Mekkora az eltérés egy átlagos, és az adott napi forgalom között? Mit jelent az A-244002194? Meg tudjuk-e mondani ebből a kibocsátás időpontját és/vagy helyét? Mekkora az áfa kulcs az adott napon? Mekkora az áfa kulcs a G1 időtartam alatt? Van-e eltérés a két áfa kulcs között, és miért? Meg tudjuk-e mondani az áfa ismeretében a kibocsátás nagyjábóli időpontját? Mennyi a napi és a G1 forgalom jelenértéke? Mennyi lehet kiszolgálóegység napi/havi/évi bevétele most?

Ilyen információkért általában fejek hullanak, mondotta rongykuvik. Talán azért is érdekelt ennyire ez a kis fecni papír.

Ja igen, a címről (na most haljatok meg):
Egy térbeli descartes koordinátarendszer sodrása a tengelyek óramutató járása szerinti sorrendjét jelenti. Amennyiben a három tengely (általában x,y,z vagy i,j,k) pozitív tartománya az első térnyolcadból nézve az óramutató járásával ellentétes sorrendben helyezkedik el, a rendszer jobb sordású. Amennyiben az óramutató járásával megegyező sorrendben helyezkednek el, a rendszer bal sodrású. Szemléletesen ezt a jobbkéz- illetve a balkézszabállyal mutathatjuk be. Jobb kezünket helyezzük az asztalra, kis- és gyűrűs ujját szorítsuk ökölbe, hüvelykujját tartsuk az ég felé, mutatóujját nyújtsuk ki előre, középső ujjunkkal pedig a mutató és hüvelykujjunkra merőleges irányban, bal felé mutassunk. Ekkor hüvelykujjunk jelöli a pozitív x, mutatóujjunk az y, középső ujjunk a z koordinátatengelyt, így egy jobb sodrású rendszert kapva. Ugyanennek tükörképét a bal kezünkkel megcsinálva kapjuk a bal sodrású koordinátarendszert.
Najó és akkor most érthetően. Itt egy jó kis rajz, a jobbkézszabályról:

 

Éjlen a statika és a nyomatékvektor.
unknown

nullával osztás
írta unknown|2008. 10. 02., 21:12|
Új fejleményekről számolhatok be az egyetem kapcsán:
Gépalap labor beugró:
0/1 pont
következmény: nem vehetek részt a mérésen, pótolni kell, ellenkező esetben a vizsgán nem vehetek részt.
MűszakiCh labor beugró:
2,5/5 pont
következmény: eltekinthetek 2,5 %-tól az év végi eredményemben, már most.

Következtetés: még innen is ki lehet bukni, és ha semmit nem tanulok az órákon kívül és még nem is alszom eleget, akkor esetleg sikerülhet is. Mivel ezt csinálom kb három hete, lassan ideje leszokni erről és elolvasni a jegyzeteimet, meg ezt a néhány ősöreg könyvátri könyvet, amit arra használok, hogy a mobiltelefont rájuk rakjam az ágyam mellett, ezzel tompítva az ébresztő csörgésekor a rezgést, aminek a parkettán nagyon bántó hangja van.

Ennyit erről.

Hétfőn morpheussal megnéztük a Schönherz dot matrix displayt. Felbukkant Daver, SoonDead, a néje, meg az a srác is, akivel régen egy szolfézsra jártunk. Meg azt a srácot is láttuk távolról, aki matek szakos és akit imperator úgy hív, hogy Géza (továbbiakban nevezzük Gézának). Hát azt hiszem nem az én tisztem elmondani, mit láttunk, talán felrakja ide morph, amit felvett az eseményből az ifonjával, mert ha nem rakja fel, akkor... hát igazából akkor nem történik semmi, nem is tudom pontosan mit vett fel, ha nem emészthető felvétel, akkor meg úgyis minek. Ja igen, van az ifonján quake 1, ami nem használható túl jól, mert touchscreen fps, az a rofl lol wtf kategória.
Amúgy a hét eseményei eddig kimerülnek ebben az egy szálban, mert a többi lemondódott, úgyhogy élvezem az egyetemet, amit egyébként egyáltalán nem élvezek de ez más kérdés.
Ja nem, még valami, lőttünk pisztollyal kedden. A légpisztoly elképesztő jó dolog, de annyira könnyen elsül, főleg a puska után (ráadásul a szánhátracsúszás miatt nem is rúg, mint a puska), hogy nem vettem észre amikor kilőttem az első golyót, és a tanárt kérdeztem meg, hogy most akkor van valami biztonsági pöcök amit elfelejtettem elhúzni, vagy már ki is lőttem. Egyébként a pisztoly sokkal jobb mint a puska, nem olyan bonyolult beállni vele, és sokkal stílusosabb egyébként is. Csak fél kiló és kitartott karral kell 10 percig tartani. Lett is egy frankó lőképem elsőre, tök jó.
És phdBandi is válaszolt végre rongykuvik beszámolójára, amit végre megírt, és amire Daver, amikor megkapta, annyit volt hajlandó reagálni rá, hogy tldr. Nem is engedjük hogy beleszóljon. Majd mondja csak azt hogy, áh úgyse akart.
Egyébként vele próbálnék ma este ha lenne próba, de nincs mert azt meg valaki más mondta le. Majd valamikor benézek csillagászatra, és rongykuvik és imperator is, vagy ahogy majd kijön, és beszámolunk arról a nyomorék Belgiumról. Milyen ország az, ahol mindenhova lámpát raknak, mert energiatúltengés van az országban, de egy építkezést nem tudnak befejezni a királyi palota mellett, annyira karban tartják a turistalátványosságaikat, és ahol egyedül használnak balsodrású koordinátarendszert egész Európában?

....
unknown

na
írta unknown|2008. 09. 26., 17:44|

Tekintve, hogy mostanában leállt az agyműködésem és nincsenek önnálló gondolataim, felrakom azt, amiről rajtam kívül mindenki lemaradt múlt pénteken. Hát most már szánhatják bánhatják, hogy nem tudtak róla, egyébként akartam itt reklámozni, csak nem nagyon volt honlapjuk, ezért én sem tudtam mit mondani, mert alig tudtam valamit.

Miről is van szó.

Először is tessék a bekezdés elolvasása után az alábbi honlapot megnézni (mostmár létezik legalább, de azért látható hogy nagyon jól frissül, mert még mindig az van hogy "Ma este keresd a zászlót", jelezném, ha nem egy hete lenne ugyanaz a kiírás, akkor friss lenne), és nem a videót megnézni, hanem elolvasni, vagy átskimmingelni legalább a játék szabályait. 

NEGYDIKKOZTARSASAG.HU

És ha az már elolvasták akkor megnézhtik az MTV 10 perces kivonatát a játékról, amiben vannak nagyon gáz szövegek, de informatív, viszonylag érdekes, és legalább jóindulattal áll hozzá a dologhoz. Ja és habár nem vagyok effektíve rajta a videón, az a rolleres (sárga) srác, aki hatalmasat taknyol, épp engem akart elkapni, és utána segítettem neki felállni.

VIDEÓ

És akkor ha már hallottátok a bullshittinget az egészről, és szépen megideologizálták nekünk a dolgot, komoly társadalmi mondanivalóval alátámasztva, akkor elmondanám hogy én mit gondolok a 4k!-ról meg úgy az ctf-ről. Jó futkorászni este az utcán, mert már két hete úgy feküdtem le aludni, hogy 1. hajnali kettő van 2. elbasztam 2+ órát a számítógép előtt úgy, hogy közben nem gondoltam semmie, magyarul az agyamat is leépítettem ahelyett, hogy pihentettem volna. Miután SoonDeaddel és a másik felével hazaértünk, tizenegykor aludni tértem enyhe combizomlázzal, és jót aludtam másnap délig. Ennyi volt.

És hogy én mit gondolok erről? Semmit. Az ég egyadta világon semmit nem gondolok erről. Örültem ha ismerős arcokat láttam aznap este. Na, hm, hát.

Egyébként érdekeseket mondanak, iratkozzatok fel sztem a 4k! postaládára mert néha vannak vicces levelek, meg egyébként is ált csak azt üzenik, hogy milyen program lesz legközelebb, mikor és hol.

És továbbra sem a saját gondolataimat közlöm, ez az első körlevélben volt, amiben a múlt heti akció tervét vázolták fel:

"Az egyéves évforduló alkalmából számvetés gyanánt összegyűjtöttünk egy csokor
idézetet arról, hogy látják a 4K! lényegét azok, akik még nem voltak akción:

"Ezek az emberpalánták céltalanul stagnálnak a világban, ahol nem találják a
helyüket."
(Ranschburg Jenő pszichológus)

"mindegyik megérett a pusztulásra, önellátásra alkalmatlan, kretén hulladékok"
(malibu)

"ennél a céltalan tingli-tanglinál még a KISZ-élet is jobb volt"
(mucika)

"Nihil agyú és lelkű fizikai toplákok pótcselekvése..Húgyagyú lúzer banda."
(franco.baresi)

... és azok, akik már voltak:

"azon gondolkodtam, hogy mi is az, ami ennyire tetszik itt... Szóval...az,
hogy mindenki teljesen nyitott mások felé, mindenki dumál mindenkivel...ez
manapság elég szokatlan jelenség :S De talán ez az amitől enniyre jó tud lenni
egy-egy ilyen akció:) Nekem nagyon bejön, az e fajta szocializálódás vagy nem
is tudom mi:D"
(kicsibogi)

"mindig azt gondoltam, hogy legalább valamennyire hülyeség, hogy nem a
győzelem, hanem a részvétel számít, de tegnap fenékig ezt éreztem"
(zoltánó zoltánovics)

"A Keresd a zászlót, vagy a Pláza foglalás alkalmával is ezt lehetett érezni,
akárki vagy, mikor a 4K játékosaként vagy jelen, hozzánk tartozol, 4K-s vagy
és a 4K-s az barát, akárki is legyen. s nem hiszem, hogy csak én gondolom így,
hisz láttam az utcán, láttam a plázákban, láttam a párnacsatán, a vizicsatán,
a metróban, hogy a sárga és piros karszalagos srácok is úgy tekintenek
egymásra, mint barátok. És oké persze, hogy az életben is tartozhatsz
csapatokhoz, barátokhoz, stb., de ebben az a szép, hogy idegenekkel érzed ezt."
(Holox)

"Életem eddigi legjobb napja volt. Csomó emberel megismerkedtem és közben
senki nem szolt hogy ne verjek senkit szarrá és forditva."
(Drhentes)"

Utószó: ma megyek kedves Kispunk barátom búcsúbulijára meg stand up comedy-t nézni élőben, höhö, múlt hét vasárnap is voltunk punisherrel meg gézával, szarrá röhögtük magunkat. Remélem most is sikerülni fog.

unknown

még gyorsabban
írta |2008. 09. 24., 21:45|

A mai nap basically f+sszopás volt, fárasztó, nem történt semmi vigasztaló, egész egyszerűen egy szürke sötét és felesleges nap volt, ami még arra sem érdemes eléggé, hogy megemlítsem ezen a lapon. Ha valaki fel akar vidulni, annak csak egy valamit tudok mondani, vágjon ultimate awesome face-t:



De tényleg, jár most pár dolog a fejemben, és a hétvégén tök jó dolgok történtek, de nyomorult fél nyolcra értem haza, fél órát csesztem el azzal, hogy a bme omikk szánalom atyja könyvtárhonlapján a kölcsönzés meghosszabbítását megtaláljam, amit úgy sikerült eldugniuk, hogy egy számhoz csatolták a linket, amire ki a rák akarna valaha is rákattintani? Ja és a kigyúrt csibetársamnak is segítettem volna fizika meg matek terén, de olyan mértékben mást tanulnak, hogy gőzöm sem volt hogy mi a francot tanulnak egyáltalán, összesen egy darab térbeli pithagorász tételt tudtam elmondani neki.

És még arra sem voltam képes, hogy úgy szervezzem meg a holnapomat, hogy két összecsúszott program miatt az egyiket le kelljen mondani, pedig nem lett volna akkora vasziszdasz.

És egyébként is elfogyott a türelmem és mindenki elmehet a fenébe (bazmeg (gecc)). Én is épp oda tartok. Nem is értem mit keresek ez előtt a nyomorult masina előtt. Ja de, az ostoba SZEMÉLYRE SZABOTT statika házit próbálom megszerezni, csak ahhoz tudnom kéne hol érhető el a honlapon. Ahhoz ide kéne hoznom a füzetemet, de ahhoz fel kéne innen állnom, és aztán vissza is kéne ülnöm. ÁÁÁÁÁÁ

mindjárt ez lesz belőle:

Aki még nem látott engem bosszankodni, az most is lekéste, mert mire ideérne, addigra már vszleg lenyugszom. Az élet nem egy relaxációs jellegű úszkálás egy lila puding felszínén. Még az enyém se, pedig abból nem sokat kaptok.

legyen mindenki másnak is szar napja!

unknown

gyorsan
írta unknown|2008. 09. 23., 1:40|

Most fogok menni aludni. Miért? Mert idáig egy k+rva csonkolt kockát rajzoltam, aminek az lett a vége, hogy már megint elvesztettem másfél millimétert a végén, és ez olyan mértékben frusztrál, hogy inkább holnapra halasztom, és semmi szín alatt nem csinálom meg mégegyszer, főleg, hogy ebben az évben már nem is tehetem meg, mivel holnap van a határidő. Majd meglátjuk mennyire szőrszálhasogatók az egyetemi élet és halál urai. A kocka képét természetesen nem láthatjátok, mivel egyáltalán nem vagyok büszke rá, de egyébként is ki a rákot érdekel néhány fanatikuson kívül egy csonkolt kocka két képsíkos vetülete? És még inkább ki a rákot érdekel a hatszázadik ugyanolyan csonkolt kocka, főleg ha az a rák történetesen a matematikai tsz egyik muftija? Imperator kifejtette, hogy az ábgeós tanároknak már valószínűleg a szemükben osztópontok és koordinátarendszerek vetülnek fel minden beérkező képre a körülöttük forgó világból, amit egy gombnyomásra hiperbolikus vagy logaritmikus rácspontos rendszerré tudnak átalakítani, így a rajzokon az egy milliméteres hibát első ránézésre nem csak hogy kiszúrják, de rögtön mondják is, hogy mely pont merre hibádzik pontosan mennyit. Esélyem sincs.

Ezért úgy döntöttem, ha már úgyis idegbeteg lettem, fárasszam is magam egy blogírással. A blogíráson felül pedig egy évi gmail használata után megnéztem, hogy tulajdonképp mi is az a google-ös webtárhely, és ugyan komoly igényem nincsen rá, de ha már mégis, akkor feltöltöttem két képet, amin arról próbálom meggyőzni a népet, hogy örüljenek, hogy létezik a DirectX10.


 

 

Na ugye? Fogadjunk, hogy mindenki azt mondja erre (ifjú_titánon kívül), főleg a nőneműek és morpheus, hogy dehát ez a lónak a lógóját valóságos, egy irreális háromszögorgia nem létező fényhatásokkal és valószínűtlenül éles kontúrokkal. Jó, hát igazuk van. De ez még olyan képminőség, amiből egy megvehető árú asztali számítógép huszonnégynél több kockát képes juttatni a pupillánkba másodpercenként, és akkor még a levegő páratartalmát és a fényelhajlást nem renderelték bele a rendszerbe, ami ront a képminőségen, ezáltal jobban hasonlít egy igazi fotóra.

És ha valaki emlékszik a kis nukleáris óriáskerék barátunkra, annak most elárulom, hogy az űrből is látható. Csak rá köll zummolni.


Na ennyi, eszemiszomalszok.

unknown

19 - Köszönöm mindenkinek!
írta miltiades|2008. 09. 22., 1:17|

ejszaka moka

Régebbiek | Végére »