2008. 11. 28.
Érdekes esemény
írta unknown|2008. 11. 28., 14:32|
Jövő héten beadom a kérelmem a kth-ba, hogy utólagosan nyilvánítsák passzívvá a félévemet.
Ezzel együtt valószínű, hogy a következő félévemet is passzívként kezdem meg, a gyökeres életmódváltoztatás megvalósításának céljából, tekintve, hogy annak hiányában a baleset ismét bekövetkezhet, mivel ez a bonyolultan és körülményesen megfogalmazható elváltozás szimmetrikusan helyezkedik el a szervezetben és továbbra is potenciális veszélyt jelent, és bár akut műtéttel ismét orvosolható, értelmesebb lenne egy előkészített operáció, vagy egy olyan állapot, amikor arra már nincs is szükség.
A passzív félév során nem leszek az egyetem hallgatója. Egyáltalán semmilyen egyetemre nem fogok járni ez alatt az idő alatt. Egészen természetellenes állapot lesz, főleg az én helyzetemben, hiszen hat éves korom óta a napjaim legnagyobb tevékeny hányadát a tanulás bármilyen formája jelentette, napi 6-8 óra, igaz sokan vannak hasonló helyzetben, gondolom nekik is komoly gondot jelentene egy ilyen helyzet.
Ellenben most valószínűleg szembesülhetek a valódi szabadság tényével, amit az egyetemi lét koránt sem jelent annyira, mint ahogy azt beharangozták, ugyanis nem az az ember vagyok, akinek az olyan gimnáziumi ortodoxiák görbítették a hátát mint kötött órarend, kötelező programok, fix évfolyamtársak, az adminisztratív ügyek hát mögött való intéződése. És amit személy szerint legjobban bánok, hogy az egyetem nem adott meg, amire a gimnázium nem volt képes, az a végtelen idő illúziója. Most meglátjuk.
Persze egyelőre kár ezen gondolkodni, ugyanis a kérelem végleges formája, a teljes szöveggel és a csatolt dokumentumokkal még nem született meg. A bírálat ideje maximum 14 nap.
Ha úgy adódik, hogy a tanulmányi bizottság teljesíthetőnek tekinti a félévemet, netalán nem tartja alátámasztottnak, hogy a teljesíthetetlenség önhibámon kívül történt, úgy visszadobhatja a kérelmet, vele együtt pedig a passzív félévemet, számos elveszített kreditet, hiányzást a vizsgán, és még egy jó adag felelősséget, amely buzdít az esetleg még teljesíthető tárgyaim egy hét alatt történő megtanulására, és egy jó adag stresszt következő félévre, hogy megszerezzem a megkövetelt harminc kreditet év végére, (amely nem elképzelhetetlen, ezzel csak növelve a stressz mértékét), ezáltal elkerülve az elbocsátásomat az intézményből.
Egyelőre kár ezen is gondolkodni, mivel mindkét esetben tehetetlen vagyok. Ugyanis az egyik estehőség azt követeli meg, hogy most semmiképpen ne tanuljak, helyette sétáljak a napsütéses órákban a hegyek között, amikor épp nem eszem és alszom sokat és nem egy röntgenfelvétel készül rólam, és ezt a blogot is kizárólag ebéd után írjam meg, egy jó adag fekvőtámasz és légzőgyakorlat előtt. A másik eshetőség pedig azt követeli meg, hogy mostantól kezdve négy tantárgy negyedéves tárgyi anyagán és házifeladatmennyiségén kezdjek el ügyködni az íróasztalom felett, valamint sűrűn járjak be a benzingőzös Budapesten át az egyetemre tanárokat keresve, és pótlási lehetőségeket kikönyörögve. Mint az látható, a két eset nagyjából kizárja egymást, és ha azon agyalnék, hogy melyiket tegyem, akkor természetesen egyész nap egyiket sem tenném, ami, belátható, nem a legjobb megoldás.
Remélem ez eléggé tájékoztató jellegű volt az elkövetkező időszakról.
Akit az elmúlt öt hét érdekelne esetleg, hát... (vállvonás)
Nagyjából mára jutottunk el arra a pontra, hogy orvosilag igazoltan és egyértelműen stabil állapotban vagyok, a "jobban vagy" kérdés remélem néhány héten belül értelmét veszti. De azért nyugodtan fel lehet tenni.
Kifejezetten büszke lehetek magamra, a főorvos alezredes úr számos kollégájával életében először látott ilyen esetet, és megjegyezte, hogy negyven éves praxisok alatt sem történhet gyakran ilyesmi. Ígyhát ha másban nem, hát ebben elég egyedi vagyok.
Ünnepnapon kijött hozzánk az ügyelet, mentő vitt be, ami frankó volt, mert mindenhol rendőrkordonok voltak, és csak a mentőnek nyitottak utat, és összevissza toligásztak a sürgősségin, az idegeskedős orvosok türelmetlenkedtek, mint a vészhelyzetben, a tapasztalt vén róka sebészek csak nyugodtan szakvéleményeztek mint dr. house.
És még életemben ennyiféle vizsgálaton nem voltam, röntgen, CT, MR, pulmonológia, neurológia, sebészet, vérvételes leletek, szövettani vizsgálat, tenyésztéses vizsgálat, kardiológia, EEG (utolső kettő elöljáróban). És ráadásul szinte mindenhova sürgősséggel küldtek, vagy előrehoztak a sorban, vagy egyszerűen nem kellett sokat várni. Úgyhogy még unatkoznom sem kellett. Valamint kialakult a képem a humoros és nem humoros dolgokról, amíg bent feküdtem én, és a szívműtétes bácsik. A pacemaker, az epidurális kanül, a mellkascsövezés, a ciánoldatos beöntés, a gyomorszonda, az intenzív osztály vicces dolgok. A katéter nem vicces.
És milyen sok értelmetlennek tűnő orvosi kifejezést tanultam meg, egyenesen a zárójelentéseimről. Izsák és SzetterB be lesznek oltva.
Körülbelül ennyi volt az érdekes része a fekvésnek. A továbbiakban csak annyi derült ki, hogy ha valami jó fog történni az orvosok szerint, akkor arra még két napot biztos várni kell, a kaja jó, csak étvágyam nincs, nem mindegyik nővér bunkó, és az idő hihetetlenül lassan telik mindenki számára. Az otthonlét szintén szívás, mert oda nem jönnek a látogatók, és a rettenetes állóképesség míján kiválóan lehet dögledezés, mozgás és evés közben borzasztóan unatkozni.
Ja igen látogatás. El ne felejtsem.
Aki a bennfekvésem alatt meglátogatott annak köszönöm. Aki kétszer látogatott meg, annak köszönöm2. Az a látogatás is érvényes, amikor nem tudtunk beszélgetni (mert épp nem láttam). Aki hozott sütit, lufit, újságot, kirakós játékot, az is nagyon jól jött, meg aki elintézte a repjegy átírását, és továbbá azok akik felhívtak, hogy s mint, netántán sms-t küldöttek. Nekik egyéb viájpi kitüntetés jár.
Ezek voltak a kórházi napok fénypontjai. Családon (tág fogalom) kívüli látogatások száma összesen: 19. És igen, ebbe Téged is beleszámoltalak. Kétszer is (ha kétszer voltál).
Ez megis felelhet egy végszónak. Idáig bírtam ezt most írni.
unknown