2008. 10. 07.
Jöttömre öt nap múlva számítsatok, pirkadatkor, kelet felől...
írta punisher|2008. 10. 07., 21:36|

Hát én az infó ZH jöttére 2 nap múlva számítok, délután 3 órakor a Z épület 602-es terme felől. Sajnos az infó ismereteim kicsit hiányosak a programozás terén, mi pedig éppen, hogy programozásból fogunk ZH-t írni. Az egyébként hogy nem vagyok valami penge ebből a tantárgyból, annak köszönhető hogy ugyan 11-ben tényleg jártam programozásra az akg-ban de - ugyan nem szándékosan - az első órán a startmenü-re ráklikkelve megtaláltam a gépen az Unreal Tournamentet (Unreál). Onnantól kezdve az óra anyaga nem igen maradt meg bennem. Úgy tudnám a legjobban leírni milyen volt ha mondanék egy példát... Megpróbálom: Mikor valaki felszáll a buszra úgy hogy nincs semmi elfoglaltása, hallja a busz motorjának hangját, látja a többi utast (néha még meg is bámulja őket, főleg ha az illető egy hajléktalan aki iszonyatosan hasonlít egy kupac szemétre és kiürül körülötte a busz.... nyilván nem a blotokban kapható legújabb kiváló aromát árasztó Chanel parfümmel fújja be magát...), egy szó mint száz érzékeli, hogy mi folyik a buszon és azt lehet mondani hogy jelen van. Na  vegyük a második esetet, ami ennek majdnemhogy a tökéletes ellentettje. Ha épp van nálunk mondjuk egy könyv (nyilván nem valami iszonyatosan untató szépirodalmi mű, mert attól max elalszunk és azért nem érzékelünk semmit, de én nem erre akarok kilyukadni) és az mondjuk egy jó krimi ami nagyon-nagyon leköti az embert. Na ebben az esetben nemhogy nem érzékeljük mi foyik a buszon hanem néha még leszállni is elfelejtünk. Igen, körülbelül ez volt rám igaz programozás órákon csak ott a busz a programozás tananyaga volt, a könyv meg az Unreal Tournament-nek felet meg.
Az hogy nem száll le az ember az kb úgy helyezhető át a példából a valóságba hogy mikor épp vége volt az órának egy idegbeteg álat még mindig bőszen csapkodta a billentyűzetét és kigúvadt szemekkel meredt a monitorra....
Hát igen... Sajnos kicsit hajlamos vagyok az órán elkalandozni ha van valami amivel szívesebben foglalkoznék. Igen gondolom rájöttetek, hogy ilyen szinte mindig akad. Összegezve: nagyon figyelek az órákon - igaz, nem az órára.
Najó megyek és szétverem a tv-t mert valmi iszonyatos kornyikálás megy benne. Úristen kinéztem a szobámból és ez valami filmnek vége... ilyen szar főcimdalt. Mondjuk moziban jó húzást lehet ha azt akarják hogy ne baszakodjanak az emberek a film végénél a teremben (megjegyzem ahhoz nem kell semmi, hogy a film végén mindenki kitakarodjon a teremből mivel bevett szokás hogy amint vége a filmnek és lepörgött az utolsó olyan képkocka ahol John McClane egy vizipisztollyal felrobbant egy atomerőművet rögtön mindenki kihúzza a belét onnan) akkor jó szar zenét kell rakni a film végére és majd mindenki jól kimenekül. Amúgy ehhez hozzáfűzném, hogy én általában szeretem megvárni a végét amig lefutnak a nevek meg minden... Sztem az hozzá tartozik a filmhez, és tök jó megnézni. Zene van alatta, az embernek pont van ideje összegezni magában a látottakat. Na mind1, aki eddig nem nézte végig az ezután se fogja.

Na most búcsúzom mert még el kéne olvasnom a 170 oldal kémiából legalább 1 oldalt. Nehéz és hosszú éjszakának nézek elébe...

2008. 10. 06.
Illene átlépni...
írta punisher|2008. 10. 06., 19:52|

Úgy gondoltam itt az ideje hogy kicsit beszálljak a blogok gyártásába. Ennek a dolognak két fő indítéka volt. Az egyik az, hogy utoljára kb a pattintott kőkorszakban írtam ide bármit is ( a kommenteket leszámítva, bár abban sem vagyok túl hatékony) a másik pedig - és ez talán a nyomósabb érv - az hogy már réges rég elhagytuk az 550 bejegyzést de még mindig nem értük el a 600-as álomhatárt. Persze álomhatárnak inkább az ezredik bejegyzést kéne hívni. Hamár itt tartok akkor remélem hogy amikor már közeleg a határ mindenki eszeveszett taktikázásokba kezd, és kacifántos algoritmusokat gyárt annak elérése céljából, hogy a nagy tiszteletnek örvendő milleniumi bejegyzés fejlécén az ő neve virítson:D Ebből akár egy játékot is lehetne csinálni... ma már úgyis minden hülyeségől készül egy játék, szóval a "Blog Wars - Millenium Edition" egyáltalán nem lógna ki a sorból.
Jah hamár játékok, akkor megemlítem, hogy múltkor mentem haza esőben, és valami meglepően rosszul nézett ki a víz... Meg a textúra is elég csúnya volt, jah és ahogy a levelek szálldosnak,
az már szinte kritikán aluli. Nem akarok kötekedni, de sztem átírhatnák az egészet egy CryEngine-re ott kicsit jobban néznének ki a cuccok. Az idegsítő bugokról meg nem is beszélve.... annyi van mint a szemét. Múltkor is ott mászott egy az ablakomon:D
Ajj.. nagyon elmentem ilyen geek irányba, de ez csak azért van mert ma volt műszaki ábrázolásom, és ilyenkor a bekattanás elkerülése végett ilyen furcsán elvont gondolatok jutnak az eszembe. Jah amúgy a műábra egy nagyon vicces óra, de csak annak aki szerint a halál vicces. Tudok is ilyen embert, ezek a tanárok. Vagyis csak az egyik, de annak a tanárnak a számára annyira vicces az óra, hogy a többi helyett is röhög, még többet is mint kéne. (Magyarázat: az órát három tanár tartja, egy tanár , egy tanársegéd, meg valami csicska aki még a tanársegédnél is csicskább... Igaz hogy órán csak a tanár beszél, de azért nagyon fontos hogy a másik kettő is ott virítson teljes életnagyságban). Szóval a tanársegéd csávó - véleményem szerint valamilyen betegségnek köszönhetően - nem tudja normál állapotba tartani a száját, csak úgy mintha éppen a világ legvicesebb emberét hallgatná amint épp remek sztorikkal szórakoztatja őt. Szóval így néz ki:

Helyszín: Budapesti Műszaki-és Gazdaságtudományi egyetem, J épület 202. terem - Délután 3 óra 15 perc.
Tanársegéd szája fülig ér, így jön be órára. A nevét nem tudom, de tök vicces lenne ha Jimmynek hívnák, mert folyton fülig ér a szája. Aztán elkezdődik az óra, és elhangzik mondjuk egy ilyen mondat:És most a hatszög alapú csonka gúla a-b alkotójának a 3. síkban vett vetületét határozzuk meg.
Ekkor a csávó ránéz a tanárra és iszonyatosan elkezd vigyorogni. Egyébként aki ennyit mosolyog úgy hogy közben egy másik férfit néz az sztem buzi.
Na mind1, én annyira azért nem örülök ennek a tantárgynak mivel egy hét múlva ZH-t írunk belőle és én órán is épphogy csak meg tudom csinálni a feladatokat. Ráadásul azt mondták most, hogy a zh-ban kötelező szabvány-betűvel írni.
Ez van... tele van minden szabványokkal...
Szinte az is szabványnak tekinthető már hogy a blog tartalmaz egy embed youtube videót... Hát én most szabványszegő leszek mert nem rakok ide semmi, haha megbontom a rendszert.
Ja egyébként Jokerrel beszéltünk a múltkor arról hogy a subway-be vajon lehetséges-e úgy kaját kérni hgoy ne csomagolják be a szendvicset egy 2 négyzetméteres papírba amivel háromszor be lehetne csomagolni az pultost is. Arra jutottunk hogy valószínűleg összeomlana a rendszer, mivel a papír az kell ez egy olyan lételeme a subway-nak. Szóval megbeszétük hogy nem kérek papírt és megnézzük mi történik (direkt szólok hogy:nem kőőll papír). Hát szóltam is:
-Köszönöm de nem kérek olyan nagy csomagolást rá. - Erre az eladó: Jó, értettem.
Majd miután ezt mondta becsomagolta:D... Nyilván kiakadt volna a rendzser ha nem teszi. Na majd mégegyszer megpróbálom, háta sikerül.
Na most megyek mert egy idegesítő lény itt ordíbál hogy adjam oda gépet. Ez a lény amúgy a hugom:D

Üdv mindenkinek, és bocs ha unalmas volt, legalább blogoltam.

2008. 07. 28.
Hahota
írta punisher|2008. 07. 28., 0:42|

A rendőr tölti ki a baleseti jegyzőkönyvet:

Tárgy: Tégla

Eset: Fejre

Halál neme: De, igen!

Észrevétel: Szerintem nem, különben biztos félreugrott volna.

 

És most egy kis történet...

 

Ez az eset valóban megtörtént a Word Perfect Telefonos Segélyvonalnál.
Mondanom se kell, hogy az irodistát kirúgták, mindamellett ő jelenleg pereli a Word Perfect szervezetet indok nélküli felmondásért. Most az elbocsátásához vezető, szalagra rögzített beszélgetés írott változata következik:

"Word Perfect Segélyvonal, miben segíthetek?"
"Nos, egy kis problémám akadt a Word Perfect-tel."
"Miféle probléma?"
"Nos, csak úgy gépelgettem és egyszer csak a szavak elmentek."
"Elmentek???"
"Eltűntek."
"Hmm. Mit lát most a képernyőjén?"
"Semmit."
"Semmit?"
"Üres, és nem fogad el semmit sem, amit gépelek."
"Még mindig a Word Perfect-ben van, vagy kilépett?"
"Azt hogy veszem észre?"
"Jó, hagyjuk. Tud mozogni a kurzorral a képernyőn?"
"Nincs semmiféle kurzor. Mondtam már: nem fogad el semmit sem, amit gépelek!"
"A monitora jelzi, ha áram alatt van?"
"Mi az a monitor?"
"Ez az a tévészerű dolog a képernyővel. Van rajta fény, amikor be van kapcsolva?"
"Nem tudom."
"Nos, akkor nézze meg a monitora hátulját, és keresse meg, ahol az áramot vivő vezeték belemegy. Megvan?"
"Igen, azt hiszem."
"Remek! Akkor most kövesse azt a vezetéket, és mondja meg nekem, hogy belemegy-e a konnektorba."
"..................Igen."
"Amikor a monitor hátulját nézte, észrevette, hogy két vezeték is megy bele?"
"Nem."
"Pedig igen. Arra kérem, hogy menjen vissza, és keresse meg a másikat is."
"Oké, itt van."
"Nézze meg, legyen szíves, hogy ez rendesen be van-e dugva a számítógépébe."
"Nem érem el."
"Hm, hm. De látni látja?"
"Nem."
"Meg ha térdre ereszkedik, vagy áthajol az asztal fölött, akkor sem?"
"Ó, nem azért, mert rossz szögben vagyok, csak mert sötét van."
"Sötét?"
"Igen, az irodai lámpák sötétek, csak kívülről szűrődik be egy kevés fény."
"Hát akkor kapcsolja fel őket."
"Nem lehet."
"Nem? Miért nem?"
"Mert áramszünet van."
"Ára........ Áramszünet?!? Aha, oké, akkor megtaláltuk. Megvan még Önnek a doboz, a kézikönyvek, meg az összes cucc, amit a gép vételekor
kapott?"
"Igen, itt tartom őket a szekrényben."
"Jó. Akkor szedje elő őket, szerelje szét a rendszerét, pakolja össze, és vigye vissza abba a boltba, ahol vette."
"Tényleg? Ennyire rossz a helyzet?"
"Attól tartok, hogy igen."
"Hát, jól van, akkor nincs mit tenni. És mit mondjak nekik?"
"Csak annyit, hogy maga túl hülye ahhoz, hogy számítógép-tulajdonos lehessen!!!"

 

Köszöntem

vicces

2008. 05. 29.
Ezért ne motorozzon senki!
írta punisher|2008. 05. 29., 19:41|

2008. 05. 10.
Magic Aces
írta punisher|2008. 05. 10., 21:04|

2008. 01. 28.
gondok csőstül
írta punisher|2008. 01. 28., 22:27|

Az első rossz dolog amit megemlítenék, hogy január van. A második, az hogy már a vége felé járunk, így mindjárt beköszönt a február. Ebből szinte rögtön következik a harmadik probléma, név szerint a jelentkezési lap kitöltése, és leadása február 15-ig. Ez persze magában hordozza a negyedik problémát a sorban, ami a jelentkezési lapból egyértelműen következik, mégpedig az hogy kétszintű rendszerben tett érettségink időpontja szinte fénysebességgel közeledik. Ez persze nem igaz, mivel a fény hozzávetőlegesen 300000 km/s - sebességgel terjed, szóval ha ilyen arányban felgyorsulna az idő valószínüleg annak beláthatatlan következményei lennének. De az idő akkor is gyorsan telik. És erre tökéletes bizonyíték az, hogy fél hétre értem haza, különóráról és alig telt el  perc, máris fél 11 van. Valalmi átbaszás átverés van ebben az biztos. Végül de nem utolsó sorban, nem jó dolog az ha bomba robban. Főleg ha véletlenül. És méginkább ha egy vc-ben... Shit happens...

akg

2007. 09. 22.
Szombat esti blog
írta punisher|2007. 09. 22., 21:35|

Greetings!

Hát ma nagyon unatkoztam/unatkozom. Nem tudom miért de ez nem meglepő, mivel ha tudnám, nem unatkoznék. Ilyen egyszerű. Szóval csak rá kell jönnöm miért unatkozom, utána nem fogok többé:D. Hát ez csodás. Na most pl blogot írok, így azt is mondhatjuk hogy most el vagyok foglalva valamivel. Amúgy újabban nagy erőfeszítéseket vesz igénybe az hogy hosszú szövegeket írjak, teszem azt ide, mert a gipszes kezemet folyton a levegőben kell tartanom (így tudom használni a gyűrűs ujjamat) és ez nagyon fárasztó. Bárki kipróbálhatja, még gipsz nélkül is az.

Jahh viszont találtam egy nagyon jó viccet amit most közzé is teszek:

Egy néger bölcs írta fehér szomszédjának:
Mikor megszületek: fekete vagyok .
Mikor felébredek: fekete vagyok .
Mikor lesülök a napon: fekete vagyok.
Mikor fázom: fekete vagyok.
Mikor meghalok: fekete vagyok.
DE TE!
Mikor megszületsz: rózsaszín vagy.
Mikor felébredsz: fehér vagy.
Mikor rosszul vagy: zöld vagy.
Mikor lesülsz a napon: piros vagy.
Mikor fázol : kék vagy.
Mikor meghalsz: lila vagy.

És még van pofád engem színes bőrűnek nevezni?

Na igen, milyen igaz. Hát ennek ellenére mégis a négerek a színesbőrűek, pedig ránk nagyon illene:D. Arra is gondoltam, milyen jó lenne mondjuk LA-ben vagy Detroit-ban fekának lenni. Egész nap pimpelne az ember, meg lövöldözne. Full jó, még izgalmas élet is lenne. Igaz, hogy bármikor kaphatnék egy golyót a fejembe, és ott végetér a pályafutásom, de ha mindenkit lelövök aki engem le akar lőni akkor ezt is el lehet kerülni. Nahát nahát már meignt milyen késő lett.. enyje enyje! Fel fogom fedezni hogy hogy lehetne lelassítani egy picit a föld mozgását, nem sokkal, csak annyival, hogy mondjuk 24 helyett, 28-30 órából álljon egy nap. Ez a 24 nagyon kevés, szinte nem elég semmire. De mondjuk akkor a 24 című sorozatnak kellene csinálnia még hat részt. Az meg nem menne mivel már a 24-ben befejezték a történetet. Hát igen. Pedig megcsináltam volna, de egy sorozat az utamba állt.

Úristen eszembe jutott egy vicc a morbid fajtából, mindjárt le is írom:

A székely fiú hazatér régen nem látott családjához. Belép az ajtón és látja, hogy ott fekszik az anyja vérbe fagyva. Bemegy a hálószobába és látja, hogy húga szétmarcangolva fekszik az ágyon. Bemegy a nappaliba és ott ül az apja egy vágással az arcán. Megkérdezi tőle:
- Mi történt, apám?
- Bejött egy medve és széttépte anyádat és húgodat, engem csak megkapott.
- És nem fáj?
- Csak ha röhögök.

Thats all folks :D

2007. 09. 19.
Félkarú rabló
írta punisher|2007. 09. 19., 22:39|
Nahh... Gondoltam azért már megy ez a tanév is egy ideje, és még nem írtam egy árva blogot sem... Így most ezt pótolandó, leírom hogy: Mennyire szerencsétlen az összes végzős ember, és hogy az összes alattuk járó diáknak szolgálatra készen kéne állni, akár azért mert kérek valamit a büféből, vagy koszos a cipőm és le kell tisztítani. Hazajövok és néha úgy érzem megmegyek, annyi feladat van itthonra. Kezdem azt érezni hogy tisztelt iskola igazgatónk szavai valóra váltak és tényleg a napi, irreálisnak tűnő két óra a minimum ami tanulni kell. Hát kérem szépen, hogy ezek után nekem még figyelembe kell, hoyg vegyem azt hogy a 7-es is ember, és nem gázolhatok végig a büfésoron, mint valami úthenger, mert az nem lenne etikus. Hát az hol etikus, hogy a 7-es vasággyal együtt 40 kilós gyerek annyi kaját kap mint én? Hát hol itt az igazság? Sehol. Na látjátok. Nincs igazság. Meg kanál sincs persze(helyesebben: NINCS KANÁL), vagyis van de koszos mert nem mossák el. Ezt csak úgy megjegyzem ha már a menzára terelődött a szó. Ja meg félkarú is lettem, mondjuk rabló még nem. De lehet, hogy az leszek.. Ki tudja. Isten útjai kifürkészhetetlenek. Jahh.. főleg hogy ateista nézeteket vallok.. Na nembaj. Attól még kifürkészhetetlenek. Ha mutat nekem valaki egy olyat aki kifürkészte, akkor ezt azonnali hatállyal visszavonom. Na de ennyi elég... Jahh meg persze--> Iam the horse man! (nagyon réteg... csak a rolleresek érthetik) See You in Hell...

2007. 04. 27.
Gáz van a gőzgéppel...
írta punisher|2007. 04. 27., 22:38|

Hazaértem (miyen meglepő), ettem, ittam, mulatoztam, aztán felhívtam imperator-t, hogy nyomjunk már egy kis csét!:D Igen ám, de már régebben kiderülni látszott számunkra, hogy valami nincs rendjén akkor amikor egy steam alapú játék párhuzamosan fut teszem azt a skypal, vagy az msn-el... A gond a következő: már épp szállnánk be a játékba, amikor rejtélyes okokból kifolyólag, a skype-on, vagy msn-en kezdeményezett beszélgetés először akadozni kezd, majd teljesen megszakad.

Ekkor jön az, hogy ALT-TAB, újra felhívni, megint megpróbálni, megint ALT-TAB, megvárni míg az asztal újra frissül, mert már a virtuális memóriából olvassa vissza, - mert a steam megtölti az egész ram-ot - , és újra felhívni, és újra imádkozni azért, hogy most ne szakadjon meg a beszélgetés...

Tekintve azt, hogy itt egy globális problémával állunk szemben mindenkit kérek, hogy működjön együt, és írjon először szitkozódó, anyázó leveleket, mind három fentiekben említett program szervízcsapatának, aztán mikor már eleget káromoltuk őket, akkor fogalamazzuk meg szépen, hogy mi is a bajunk és kérjük meg őket, hogy sürgősen hárítsák el, mert ez így tarthatatlan...

Ja meg a friends network sem üzemel kielégítően, folyton folyvást megszakad, offline-t jelez, nem látja a másikat.. blalba...

Egy szó mint száz: Már a CSÉ sem a régi.. hát még a jövő...

run: winquake.exe -> STARTING QUAKE...

2007. 04. 17.
Fizika!
írta punisher|2007. 04. 17., 21:36|

Nem terveztem, hogy ma blogot írok, ezért nem is teszem. Viszont találtam egy nagyon beteg viccet amit muszály közzé tennem:D... Nahh ez a fizikus humor, látjátok milyen jó???

Nem is húzom tovább az időt, mivel elhatároztam, hogy nem írok többet mint amennyi Unknown írásainak a 2%-a. ( ha azt nézem hogy az még mindig irdatlan mennyiség, akkor annyira nem is szabtam szigorú limitet:D)

És persze itt a lényeg:

Híres fizikusok fogócskáznak a mennyben. Éppen Einstein számol. Amikor eljutott százig, megfordul, és azt látja, hogy Newton mögötte áll, egy földre festett négyzetben. Odamegy hozzá, majd megfogja.
- Ha! Megvagy, Newton!
- Tulajdonképpen én egy Newton vagyok egy négyzetméteren. Szóval Pascalt fogtad meg.

Hahahahaha:D:D:D . . . Kommenteljetek fizikások!!! ( irodalmárok és történészek hozzáfűzéseit is szívesen várom)

Aufwiedersehen!

2007. 04. 16.
A youtube-ból sosem elég?
írta punisher|2007. 04. 16., 18:45|

Arra az álláspontra jutottam, hogy nem, abból tényleg sosem elég!!! Itt egy remek példa arra, arra, hogy a sok béna, gagyi, fantáziátlan, igénytelen, satöbbi videó mellett ( aminek a készítői nem tudom mit gondolnak, ha egyáltalán gondolnak valamit) rengeteg az olyan ami már-már lélegzetelállító tud lenni...

Hát ott kezdem, hogy pár hónapja egy kedves barátommal volt szerencsénk a youtube-on, az "ACCIDENT" kulcsszóval kapcsolatos videókat nézegetni, nem is keveset. (Remélem ebből az olvasó arra következtet, hogy: nem is keveset, hanem sokat - ha nem akkor érdemes lenne több asszociációs gyakorlatot csinálni... ) És mivel jó sok videót sikerült megnéznünk, ráakadtunk egy olyan sorozatra amire nem is tudok mit mondani. Ezért inkább bekúrom  belinkelem őket ide:

Itt fogom szépen rendszerezni őket: ( Ja még valalmi: Ezek a videók kb öt percesek. Aki rászánja az időt az nem bánja meg)

Első rész: I.

Második rész: II.

Harmadik rész: III.

Negyedik rész:(NEW) IV.

Ha most ezt a sort olvasod és nem tervezed hogy utólag megnyitod a linkeket akkor.... NEHOGY MÁR NE LEGYEN PÁR SZABAD PERCED!!!

Ja még valami. Hoppá ezt apróbetűsre szokták... szóval a videó megtekintése nem ajánlott gyenge idegzetűek, szívbetegek, epilepsziás rohamokra hajlamos személyeknek, valamint szoptatós anyáknak, illegális bevándorlóknak, távolkeleti terrorista csoport tagjainak, multi cégek tulajdonosainak, és persze anyádnak sem!    Megértésüket köszönjük!

léptem...

2007. 04. 15.
Számelmélet? az meg micsoda?
írta punisher|2007. 04. 15., 11:19|

Van egy bizonyos matekcsoport aminek van egy bizonyos tanára, és ahoz a tanárhoz járnak bizonyos diákok tanulni. És mostanában az a szerencse ért minket, akik ott tanulnak, hogy számelmélettel foglakozunk. Ez mind nagyon szép és jó, de van egy bökkenő: szerdán dolgozatot írunk a számelméletből. Ugyebár sok más órárá is jár az ember, ezért is van az, hogy nem szokott meglepődni egy-két dolgozat kilátásba helyeződésekor. Itt azonban más a helyzet.

Ha figyelembe vesszük hogy az órai példák abból állnak, hogy kapunk egy feladatot, ha nagyon rendesek vagyunk akár többet is, és mindenki nekiáll a legjobb tudása szerint megoldani azokat, majd az óra hátralevő részében közösen rágódunk rajta és végül a legtöbb esetben sikerül megoldani. Aztán persze vannak aki rájönnek bizonyos dolgokra, és ezzel közelebb kerülünk a feladat megoldásához, ja és persze az óra végéhez is:D. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ha élesben kellene ezt megcsinálni a tanár segítsége nélkül, akkor csekély az esélye annak hogy több ötös is születik a csoportban.

Hát még ha felkészülhettünk volna, teszem azt valamilyen típusfeladatokra. De nem, mert arra a kérdésre hogy : milyen feladatok leszenk a dolgozatban? - a tanártól sikerült a rövid egyszavas : számelmélet! választ kapnunk. Egy szó mint száz, vagy száz szónak is egy a vége ( kinek a pap kinek a papné, ahogy tetszik... blabla) ez a dolgozat sokakat nem vonz túlságosan.

Igen, és most ezt tömören és röviden: szerdán doga van: szopás!

Nahh és a végére még egy kis youtube is belefér, itt van mindjárt egy remek darab amire tegnap este akadtam rá: Az ún. Umbilical Brothers - egy remek produkciója --> tádám!

ja igen és hogy ne feledkezzünk meg a fontos dolgokról sem itt egy nagyon eredeti CS-s videó!!! - KÜLÖN AJÁNLOM IMPERATORNAK - Érdemes végignézni még ha néha kicsit monoton is: CS GUN SOUNDS!

És mint tudjuk ( éssel nem kezdünk mondatot ) jóbol is megárt a sok, hátmég a rosszból

szóval ennyi volna mára, senki se másszon fára:D - <kvékk>

2007. 04. 13.
Remény?
írta punisher|2007. 04. 13., 22:31|
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesek.
Elveszett vagyok. . . remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesek. . . ez már szokás.
Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.

Egy másik utcán sétálok.

2007. 01. 08.
Megöl az unalom
írta punisher|2007. 01. 08., 16:40|

Üdv minden kedves olvasónak! Már nagyon régóta nem írtam( teszem hozzá akkor sem sokat) most hogy beteg vagyok,úgy gondoltam ez kiváló alkalom arra hogy írjak egy kicsit... Itthon egyedül halálosan unom magam, ami nem teljesen érthető, hiszen annyi tantárgyam van hogy simán tanulhatnék egész nap! De azért ennyire nem vagyok beteg, szóval inkább bevállalom azt hogy kicsit unatkozzak, mert az mégse olyan rossz mint egész nap tanulni... Na ezt nem ragozom tovább, tény hogy unalmas itthon ülni, pont.

Szóval: próbáltam kitalálni valami jót, de nem nagyon ment, viszont ráakadtam néhány vicces dologra! (remélem nem csak szerintem vicces)

Az első amivel bemutatkozok asszem egy amolyan, híres utolsó mondatok, vagy ahogy itt megnevezendő: kisemberek utolsó szavai:

- Tuti, hogy nincs kibiztosítva.
- Gyertek gyerekek, jó a jég!
- És mi van ha a kék drótot dugjuk be?
- Pedig valahová ide ástam azt a gödröt.
- Ha finnyáskodsz, én eszem meg.
- Fedezzetek!
- Persze, hogy átvághatod a vezetéket!
- Erős ez a sziklaperem.
- Hölgyeim és uraim, önök a Krakatau vulkánt látják.
- És most ünnepélyesen megnyitom a kettes számú atomerőmű blokkot...
- Olyan lovat még nem hordott hátán a föld ami nem tört be alattam.
- Dobd már ide azt a kalapácsot!
- Biztos nincs benne áram...
- Jobbról jó!
- Mi ez a gomb itt?
- Apu, még csak a zöld villog!
- Taposs bele, látom, hogy nem jön vonat!
- Bankrablás! Mindenki hasra!
- Mocskos terroristák!!!!....
- Nahát, kedves kis csíkos malacok, ugyan hol lehet a mamátok?

HAHA ... Remélem mindenki jót röhögött rajta... lehet hogy csak nekem volt vicces három napi egydüllét után :P:P, de sztem viccesek ... ..

akkor most még jön ide egy amolyan "cigánybecsület" ...

Öreg cigány megkérdi a rajkótól:
- Te gyérek, há hová let az a jó kis bugylibicska amit á múltkó adtam neked?
- Há fater, én azt biz elcseréltem egy jó kis karórára!
- Hogy a Devla vigyen el... és ha szidják az anyád a kocsmában mit mondassz... FÉL NYOLC VAN...?

... és végezetül mivel már se erőm se hasonló "jó" ötletem sincs egy kis nemistudom mi... ööö cucc... aha asszem ez jó megnevezése ennek a dolognak.... biztos sokan ismeritek, de aki még nem annak különösen tetszeni fog ->

ELSŐ KÉRDÉS: Mit javasolnál annak a nőnek, akinek 8 gyermeke van, és a kilencedikkel terhes, a nyolcból: 3 siket, kettő vak, egy idióta, és a nőnek szifilisze van. Megtartsa a gyereket, vagy vállalja az abortuszt???

MÁSODIK KÉRDÉS: A világ vezetőjét akarják megválasztani, és a te döntésed számít. 3 jelölt van a következő adatokkal:

1) Az illetőnek köztudottan korrupt politikai kapcsolatai vannak, asztrológussal konzultál, ha fontos döntéseket hoz, két szeretője volt már, nagy dohányos, és 10 pohár martinit is megiszik naponta.

2) Az illetőt kétszer kirúgták már, délig alszik, ópiumot szív, negyed liter whiskyt iszik naponta.

3) Az illető kitüntetett háborús veterán, nem dohányzik, nem iszik, vegetáriánus, nem volt soha szeretője.

Ha választottál, ellenőrizd a válaszokat!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az első kérdésnél:
Ha azt tanácsoltad a nőnek, hogy vállalja az abortuszt, megölted Beethovent!!!!

A második kérdésnél:
1) Franklin D. Rooseveltet választottad.
2) Winston Churchillt választottad.
3) Adolf Hitlert választottad.

ennyi volt mára.... helo mindenkinek! <kvékk

2006. 10. 14.
Üveges BOMBA
írta punisher|2006. 10. 14., 9:28|

Nem biztos hogy épp ez a megfefelő, mindenkinek tetsző történet, de mivel kezd visszaesni (eléggé erőteljesen) a blogok száma, úgy gondoltam azért leírom....

Normális tanítási nap. Dögunalom. Imperatorral úgy döntöttünk hogy kéne egy kis energia a szervezetünknek. Kaja után gyorsan  fel, összeszedni a pénzt és már indultunk is a jól ismert cba-ba. Odaérve azonban szomorúan tapasztaltuk, hogy az általunk kívánt italból (bomba) csak a gagyi picike üveggel van nem a jólismert szép alakú átlátszó üvegű - pedig mi olyat akartunk volna. De mivel cba-ink minősége EU szabványokra épül, bátran odamentünk az egyik "asszisztenshez" és feltettük neki a következő kérdést:

-Elnézést tartanak itt üveges bombát?

-Egy pillanat mindjárt megkérdezem - válaszolta a segéd. Ezután odament a górénénihez vagy tudomisén és feltette neki az általunk már megfogalmazott kérdést. A néni azt mondta hogy: arra!!! és kezével a hátsó polcok felé intett - ez már meglepett mivel ott tészták meg konzervek vannak nem energiaital. De mind1 itt még nem fogtunk gyanút. Az elsőként megkérdezett asszisztens odavezetett minket és felemelt egy savanyúságos befőttnek tűnő tárgyat, és büszkén kijelentette:

-Na itt van! Ilyenre gondoltatok? Üveges GOMBA.

Ezután egy jó kis röhögés következett aztán felvilágosítottuk hogy mi nem gombabefőttért jöttünk.....

 

Ui: aki további részletekre kíváncsi kérdezzen engen és imperatort!!! <kvékk>

2006. 09. 28.
Jim Carrey
írta punisher|2006. 09. 28., 20:35|

Szerintem ha azt mondom, hogy Ace Ventura, nincs olyan ember - vagy csak nagyon kevés - aki ne tudná hogy miről van szó. Természetesen egy fergeteges filmről, és persze a színészről aki miatt olyan jó az a film. Natehát....

Hétvégén épp videókat nézegettem, (www.youtube.com) és ráakadtam két iszonyatosan jó videóra. Azaz nemcsak kettőre de ez a kettő a legjobb a jók közül. Szóval kb. röhögőgörcsöt kaptam, mert amugyis fáradt voltam és ettől még viccesebb volt (nemfáradtan is vicces). A zárójelben lévő kijelentést azzal támasztom alá hogy most is megnéztem és nagyon jó volt.

Szóval idereakok két linket és mindenki kattanjon rá, mert nem fogja megbánni.

 

itt az első ahol színészeket parodizál ki.  B;3;2 

és a másik(a legjobb) ahol vizimentő  B;1;4

 

Szóval ezek a legjobb videók a világon. Aki nem hiszi annak utána járunk!!! <KVÉKK>

2006. 09. 25.
A Gamer's Day
írta punisher|2006. 09. 25., 16:39|

Azt tapasztaltam ma - már máskor is - a tesiöltözőben, duma közben, hogy szinte senki nem ismeri a mármár alapműveltségi kategóriába tartozó filmet (igen azt a bizonyosat). Én imperatort már legalább két hete győzködöm hogy nézze meg, de eddig sikertelenül. Na talán majd most...

A film amugy hatalmas: jók a poénok, a "színészek", a történet, és a megvalósítás, valamint a szpesöl effektek. Szóval melegen ajánlom mindenkinek. Igaz a film kicsit nagyobb lélegzetvételű mint azt várnánk, de ez nem hátrány. Sőt!!! Szóval mindenki nézze meg aki kicsit is ad magára. :D Amúgy ajánlott jó minőségben letölteni mert úgy szép, ha meg nemjó a minőség (még sosem láttam úgy) akkor gondolom ocsmány, és pixeles.

Előnyök: Jó poénok, igényesség, jó sztori, jó zenék(tényleg jók), és remek szereplők!!!!!!!

Hátrányok: Sok megabyte, kb 500 (amíg töltöd addig lelassul a net és nem lehet gyorsan tölteni a pornóvideókat matekmatika feladatokat.

Aki nem nézi meg az magára vessen*.  Tehát itt lenne a nagyszerű linkecske:

 

captainstabbin full lenght videos A gamers day 

 

*Aki nem nézi meg az véletlenül le fog fejelni egy baseball ütőt!!!!

2006. 09. 23.
Hálózati kapcsolat
írta punisher|2006. 09. 23., 14:42|

Miért van az hogyha az ember vesz magának otthonra egy rútert, és össze akar kötni három gépet, az nem is olyan egyszerű mint gondolnánk.

 Épp itt vagyok xnél és próbáljuk összerakni a hálózatot nem túl sok sikerrel. Ugyebár van egy modem az internethez és egy rúter amivel azt meg kéne osztani. Az egyik gép még úgy ahogy műkszik, és van rajta net, de a laptop az istenért se akar jelet fogni. A csomaghoz jár 2 cardbus ge*i  de a laptop vagy nem látja cardbust, vagy ha  látja akkor sem tud kapcsolódni a hálózathoz. Annak ellenére sem, hogy a cardbus a csomagban volt és azonos a gyártó meg minden. Szóval asszem lemondok arról hogy bárhol máshol részt vegyek egy hálózat összerakásában. Meg amugyis szarok a gépek, meg lassúak mert tele vannak pornóval spyware-kkel. Ezért gyorsan le is töltöttünk még néhány videót egy antispyware progit. Remélem sikerül hamarosan megcsinálni mert lassan idegösszeroppanást kapok.

Szóval ha valakinek volt már olyan hogy összedugott két gépet és az elsőre kifogástalanul működött akkor várom a story-t és én is megpróbálom majd úgy megcsinálni.

 namind1 majd még jelentkezem.   <mennyid maradt???>

informatika mocskos

2006. 09. 21.

írta punisher|2006. 09. 21., 19:17|

Naszóval... Hol is kezdjem, áhh igen. Először is helo mindenkinek, másodszor köszönöm imperatornak a beharangozó szöveget.

Előzmények: Az egész úgy kezdődött hogy meséltem imperatornak egy kis történetet egy tavalyi németórán lezajlott - megjegyzem egészen elképesztő - történetet. És amikor unknown írt egy kis sztorit az angolórai szerencsétlenségéről, imperator megkérdezte nem akarom-e ehhez kapcsolódóan leírni a sztorimat. Én persze igent mondtam, és most már itt vagyok.

 

időpont: 2005; helyszín: AKG

Egy átlagos iskolai nap. Ebédszünet van, és éppen az akg-s konyha világhírű specialitását a "magyaros pizzát" próbálom legyömöszölni a torkomon, de mivel az még a szokásosnál is undorítóbb, feladom. Ezután elindulok - tudván hogy németórám lesz perceken belül. Szóval gyorsan beülök a szösz-be, és elfoglalom szokásos helyemet. Még néhány perc nyugalom, aztán hallom a félreismerhetetlen hangot: a tanári kulcs csörgését. Ez pedig egyet jelent a halállal, vagyis a németóra kezdetével. Az a bizonyos némettanár, bejön a terembe, lerakodja a cuccait majd elkezdi az órát: Sehen wir die Hausaufgabe! (nézzük meg a házifeladatot).

Na hát én akkor jöttem rá hogy megint most pont nem csináltam házit. Ha pedig nincs házim az azt jelenti, hogy megkapom a 12-ik karómat (ez nem vicc). A tanár már elkezdi körbejárni a termet és megnézi kész vannak-e a házik (a házifeladat hat kérdést tartalmazott, és mindegyik kérdéshez három válaszból kellet kiválasztani a megfelelőt). Gondoltam veszíteni nem veszíthetek így gyorsan rá se nézve a kérdésekre, mindenhol bexeltem egy választ. A tanár ránéz a feladatomra, és mivel látni hogy csináltam valamit odébbál.

Ezzel el is jutottunk az ellenőrzéshez. Tanár olvassa az első kérdést, elhangzik a válasz (meglepetten állapítom meg hogy jót jelöltem). Jön a második : jééé! ez is jóó. És így volt ez még további négy kérdésnél. Azaz mind a hat kérdésnél eltaláltam a jó választ.

És így utólag elemezhetjük is a dolgot: hat kérdés mind1iknél három lehetőség =36=729 Azaz az esélye annak hogy eltaláljam 1:729 volt (egy a hétszázhuszokilenchez).

Ezek után gyerünk senki nem féljen tippelni. na ez lenne így a story remélem jól írtam meg...

majd még jelentkezem addig is <kvékk>

 

nemetora