2007. 01. 19.
Még mindig nem
írta unknown|2007. 01. 19., 23:21|

a tageknek.

A mai nap kiderült, hogy nem vagyok átlagos ember. Lehet hogy született besúgó vagyok, vagy tégla, csak én nem tudok róla. Mert:
Úgy döntöttem a mai délután, hogy nem pazarlom inkább az időmet a filmklubba igyekvő néha a kisiskolába is betekintgető, minden egyéb tekintetben fel s alá kolbászolgató emberekre, ígyhát nekivágtam az új szárnynak, hogy beköszönjek informatikus barátaimnak.
Emlékeim szerint egy alkalommal az óra végén még bent volt a fiatal programozás oktató pedagógus úr, és bekukkantottam, nem kérdeztem meg bemehetek-e, de nem szólt, úgy látszott beengedett.
A mai napon viszont egész máshogy alakultak a z alakulandók. Az óra kellős közepén rontottam be néma csendben a terembe, ahol az oktatás folyt, és hasonlóképpen cselekedtem mint a múltkor, gondoltam majd ha észrevesz és megkérdezi, mondom hogy bejöttem netezni, nem zavarok és ezzel igazat is mondanék (ja nem mert q*ake vagy t*bsun is szóbajöhetett volna esetleg). Tíz perc múlva már kezdett nagyon gyanússá válni, hogy ő csak rendíthetetlenül magyarázott én meg ültem, azt beszélgettem rongykuvikkal hátul. Egyszercsak hátranézett rosszallóan, na gondolom akkor most jön el a pillanat, hogy magyarázkodjak, de ő csak megjegyezte, hogy kussolhatnánk is akár (csak szebben mondta). Ennekutána két perccel szigorított a szabályokon, azt mondta, aki nem dolgozik az kapcsolja ki a monitort. Mivel én az interneten történő olvasgatást nem tartottam munkának én is kikapcsoltam sebtiben, és halkan beszélgettem inkább ronggyal tovább. Még a végső gyanúm azonban nem igazolódott be, mert az óra folyt tovább és még mindig nem nagyon vett észre (hittem én). Azonban feltett valami kérdést (miért a következő sort olvassa be?) és mivel a tagok ültek mint a kukák, gondoltam nem baj ha kisegítek (hát az "ln" miatt a readlnben) és ő meg bólintott (a programozók halkan anyáztak, érthetetlen módon), és folyt tovább az óra. Ekkor esett le, hogy nem egy arc vagyok, aki bepofátlankodott az órára, hanem egy diák, aki virtuálisan programozásra jár. Sőt virtuálisan a programozás óra egy oszlopos tagja.
Innentől kezdve aggályok nélkül ültem végig a prog duplaórát. Mellesleg (mint azt említettem egyszer kétszer rongykuvik barátomnak) azon az egy szem órán többet tanultam a programozásról, mint a forginál két év alatt, viszont ezrede annyit játszottam, mint amennyire számítottam.

Ma sokat töprengtem egy dolgon de végül rájöttem, íme:

Desert Eagle .50 AE (Action Express) maroklőfegyver
Műszaki adatai:
Hossz 10.5" (267 mm)
Magasság 5.9" (149 mm)
Szélesség 1.25" (32 mm)
Csőhossz 6" (152 mm)
Üres tömeg 2050 gramm
Huzagolás 6 db, jobbos
Tárkapacitás 7
Kaliber .495" Magnum (12.6 mm)
Fejlesztő Israel Military Industries (IMI)
Forgalomba kerülés éve 1983

Ez a fent említett dolog nem kisebb dolog, mint egy általam ismert embernek az email címe, és nekem kb fél év alatt nem tűnt fel. Érdekes. Biztos mert megfelelő karácsonyi ajándékot kaptam.

Erről jut eszembe, mostanában imperatorral jókat szórakozunk töriórákon, mert nem kell megtanulni semmilyen kormány intézkedéseit, semmilyen párt programját, semmilyen társadalmi réteg életét és annak formáját, sőt egyáltalán az égvilágon semmit nem kell tanulni, hanem csak nézünk egy marha hosszú filmet, amiben végig csak lőnek. Mostanában kezdem értékelni a háborús tudósítók munkáit, akik őrültek ugyan, de legalább csak a saját kárukra és mások javára.

Még ide a végére jól nézne ki egy világmegrengető életbölcsesség, vagy valami hasonló ostoba porhintés, meg szóbűvészkedés, esetleg valami humbug, élelmesebbek kedvéért placebó. De mivel már így is egy órája tökölök ezen, inkább megyek gyakorlok csellót (este 11-kor!), vagy még talán azt sem.

Jó egészségnek örvendjél, kedves akárki:

unknown

1latom 2az 3ertelmet 4ezeknek