2008. 09. 22.
19 - Köszönöm mindenkinek!
írta miltiades|2008. 09. 22., 1:17|
2007. 05. 20.
az éjszaka
írta miltiades|2007. 05. 20., 2:59|
"Vonatunk kattogó zaja..."
Pontosan három óra van. Éjjeli három. Csak azért írok most egy blogot, mert az este egy szerencsétlen pillanatában ezt megígértem, és hát ugyebár a szavamat nem lehet megszegni. Nem kívánok a napomról beszélni, ami igazán érdekes, az az este.
Már többször jutott eszembe színdarab ötlet, ám ezeket nagyrészt még azelőtt elfelejtettem volna, hogy leírtam volna őket. Ma este azonban ez máshogy fog történni.
Kiskoromban féltem a sötéttől. Mielőtt elkezdtem éjjelente eljárogatni itthonról, még az is nehezemre esett, hogy a szobámból éjszaka eljussak a fürdőszobáig. Sőt, még a folyosón lévő villanykörtéig is csak többedszeri nekifutásra jutottam el. Hogy miért volt? nem tudom. Az éjszaka a idegen, a kiismerhetetlen. Az ember fél az ismeretlentől, kényszeresen szörnyeket, vadállatokat, gyilkosokat képzel a sötét semmi képébe. A mai gyerek pedig olyan filmeken nő fel, amely ezeket még erősíti is. Aztán pár évvel ezelőtt szépen lassan minden elkezdett megváltozni. Az éjszaka lassan befogadott. Beavattak az éjszakák titkaiba, engedte az éj, hogy megfejtsem rejtvényeit. Nem az történt, hogy megismertem minden zugát, hanem elfogadtam azt, hogy van olyan dolog, amit sosem tudhatok meg, amit nem érthetek meg. Ez azonban nem baj, egy bizonyos nézőpontból nézve csak ártana nekünk az, hogy mindent tudnánk. Hozzászoktam, hogy nem ismerem az éjszakát. Eggyé nem váltam vele, de cinkosa lettem.
Ma ismét egy lépéssel beljebb kerültem az éjszaka szobájában. Várnom kellett. Voltak mások is, akik velem együtt vártak. Pont olyan volt, mint sok színdarab első színe. Állomás a színhely. Jobboldalt egy pad, a szín közepén végig fut egy lépcsősor, baloldalt tábla, háttérben az éjszaka fényei. 8-10 ember a színen. A padon két öreg barát ül. Koldusok, nehezen összeszedett sörüket fogyasztják, és csak ülnek. A mozdulataik ráérősek, nem sietnek sehová. Lábuknál lanyhadt németjuhász terpeszkedik. Időnként felvonyít, csakúgy, megszokásból. Több év tapasztalata sejlik fel a hangokból. Egy 20-as megtermett srác a lépcsőn ülve telefonját szidja, nem tud mit kezdeni a billentyűzárral, majd sikerül, és elkezdi csokis ügyeit intézni rajta. Barátja a háta mögött a lépcső tetején egy odavetődött lánnyal cseveg. Seduce. A szín közepén egy kisebb férficsoport, sörrel felszerelkezve álmatagon eszmét-cserél. Nem bántanak senkit, láthatóan már befogadták az aznapi esti befogadnivalót. Van még egy szereplőnk. Ő a színpad legközelebb eső részén sétál fel-alá. Fel-alá. Vár valakit, gyakran pillant az órájára. Nem ideges, nyugodt, megbékélt arccal. Az arca fiatalos, a kor még nem marta meg vonásait. Az idő mintha megállt volna. Mikor odajött a fiú, még 18 percet kellett várnia. Örökkévalóságok jöttek, örökkévalóságok mentek, és az óra mutatói csak nem akartak gyorsítani körükön. Csodás az éj. Az éjszakai égbolton egy közeli lokál reflektorai pásztázzák az eget. A város fényei mellett tökéletesen kirajzolódnak a felhők. Szellő nincs, a levegő összeszövetkezett az idővel. A fiú megáll, újraindul. Vár valakit. Egy barátra vár. Nincs benne harag, tudja, hozzászokott az ilyesmihez. Eszébe jut: vajon a vonat átmenne-e felette, ha lefeküdne a sínek közé? Nem, mégse gondol ilyet. Ez őrültség. Nagy nehezen végre megjön a vonat. a srác felderül, hogy megjön barátja. Már indul is a színpad elejére beguruló gőzöshöz, hogy a leszálló baráttal együtt felszálljon. A barát azonban ott sincs. Elmegy a vonat, az állomás kiürül. csak a két öreg koldus barát marad a padon változatlan, mint azelőtt. Felhívja a barátot. Lihegés, szürcsögés és durmogás hallatszik. Itt.. vagy...ok..már... A fiú erre megindul hátrafele, és beleveszik az állomáson kívüli világ sötétjébe.
Az este további része nem fontos. "Pusztult a világ". Ittam szellemlikőrt. Hát érdekes élménnyel gazdagodtam az szent.
Aztán elindultunk hazafelé. Kiderült, hogy barátom olyan, mint Paul McCartney, én pedig, mint Bob Dylan. Szép párosítás. Nekem inkább csak a hajam hasonlít Bob-ra, de ez részletkérdés.
Mostmár igazán aludnom kéne... 40 percig itt ültem. Eközben beszélgettem morph-fffal, és megettem egy Norbi Update epres joghurtot, mert vigyázok az alakomra (ha-ha)
"Let's go find a rainbow"