2008. 02. 21.
blogírási kísérlet
írta ifju_titan|2008. 02. 21., 19:08|
Sziasztok
Ma hamar hazajöttem, mert mostanában már így mennek a dolgok. Persze csak akkor, ha nem töltöm el a könnyen múló időt valamiféle kevéssé érdektevékenységnek számítható hülyeséggel, mint barátkozás, szédelgés ide-oda, mások tanulás közben való nézése, pörgés-forgás, moonwalkolás.
Mostanában már így mennek a dolgok, hiszen nem is az a lényeg, ami az első négy "semmit sem csinálós" év alatt ment, amiről az utóbbi időben beszélgettem, leginkább ádyval. Alapjaiban nem igaz amit mond, hogy nem volt semmi azokban az időkben. Illetve ebben a formában nem igaz. Természetesen (?) nem tudtuk akkor, hogy mit nyerhetünk azon, ha egy kevés, de rendszerezett tanulással és órai odafigyeléssel "érdekből" okosodunk. Nem ez volt a prioritás. Legalábbis nekem nem. Szerintem aki egy új közösségbe való bekerülés után a tanulásra koncentrál mint elsőszámú cél (vagy eszköz a célhoz), azzal valami nincs rendjén. Természetesen (?) azon igyekeztem, hogy megtaláljam a helyemet és elfogadjanak. Szerintem mindenki ezzel foglalkozott, így vagy úgy, több-kevesebb sikerrel. Egyesek még mindig ezen ügyeskednek. Kit érdekelt a neolitikum meg a Termékeny Félhold? Ne tolongjatok.
Irodalom órán. Véleményem szerint a Sorstalanságot nem sikerült megérteni, vagy csak nem lehetett kifejezni ezt. A "beszélgessünk róla"-féle jelenség keretében nem is lehetséges, hiszen éppen és pontosan ez a lényege az egésznek.
Egyébként a mai napon egy fociba oltott zúzdára voltam hivatott, szintén ády masterrel, akinek immáron másodszorra szerepel a neve ritka blogjaim ezen darabjában. Mondhatjuk, hogy nagyon vártam ezt, de sajnos nem tudtam elmenni, mert a hétfői náthanyavalyám immáron visszaköszönt. Olé. Szóval megmértem a testhőmérsékletemet; 37.2, na jó remek, felhívom ádyt (3x), hogy sztornó. Jó oké, nem rázta meg nagyon a dolog, még csak nem is használt csúnyább szavakat. Na jó de, csak nem emlékszem mennyit és milyet. A csattanó ott rejlik, hogy megmértem ezek után fél órával is a hőt, és 36.3 fok-Celsius volt. Fignár Andrea közjegyző nem volt jelen a méréskor, de az adatok hitelesek. Akkor mér kell akkor lázadozni, mikor focizni kéne?! Az ember miért nem parancsolhat a testének?
Ezt a példányt itt alább még recently szereztem. A kép saját, tehát egyedi és felbecsülhetetlen értékű.
Először is, ne tegezzen, maga sztrítfájter... Mert nem vagyunk olyan viszonyban. Majd szólok, ha lehet. Másodszor, a K kezdőbetűjű tér sajátos hagyomány szerinti helyesírási szabálya egyszerűen lenyűgöző mennyiségben van jelen. Harmadszor, nem tudom kiben ébreszt bizalmat ekkora betűkkel, hogy NE FÉLJETEK. Én speciel nem pont az ellenkezőjét érzem, de valamilyen szinten visszataszít.
Holnap lehet h nem jövök suliba.
2007. 03. 12.
nehogy, mer tilos!
írta ifju_titan|2007. 03. 12., 15:47|
Mindig is jó lett volna a hideg logikával élők sorába tartozni. Számítóan, pontosan, óvatosan... Biztosnak lenni mindenben. Vagy ez akartam lenni, vagy mázlista. Akinek minden ok nélkül megy, pedig gonosz. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a mázlistától állok távolabb, és a logikushoz közelebb. Mondjuk az előbbi egy Nap-Szaturnusz táv, az utóbbi pedig Nap-Mars, esetleg. Namost, amiknek mindkettőnek és még másnak is karnyújtásnyira kéne lenni valahogy...
Írtam egy együttes-hirdetésre a wiwen (meddig süllyedtem??), mely gitárost keresett egy könnyű/kemény rock együtteshez. Írtam a csajnak, kérdezősködtem, azt írta hogy light metált játszanak. Kössszi. Különben is, abból indultam ki, hogy hirtelen együttesezési kedvet kaptam egy este, és hát... így történt. Több használható, vagy akár csak szóba jöhető hirdetés nincs a wiwen. Nem is tudom, hogyan gondolhattam.
Vannak dolgok, amik elmúltak, és egyesek már nem is emlékeznek rá. Ez sem fér a fejembe, hogyan lehetséges, mikor régen annyira máshogy volt. Ezen túl vannak olyanok, amik nem múltak el, sőt felerősödtek, de semmi egyéb. Abbahagyom, mert ez a duma nem túl célravezető.
Most, hogy lejött 25 perc alatt *szerzőijogsértés* a 12 angry men, most kéne történelmet tanulnom.
Ha talán igen, de másban egyébként nem is vagyok biztos, lehet.
vagy?
ettől függetlenül ez jó szám, amikor beindul
http://osradians.podOmatic.com/entry/2007-03-12T11_22_24-07_00
ettől is függetlenül ez meg egy jó vers, a színészkirály előadásában
http://osradians.podOmatic.com/entry/2007-03-12T11_48_41-07_00
minden jót
2007. 02. 22.
Beszélgetésrészlet
írta ifju_titan|2007. 02. 22., 20:58|
ahha... dehát ezt eddig is tudtuk..
akkor halál a seggbe******* lelkere!
kinek a lelkére?
az te tudod
nem tudom, őszintén. kinek a lelkére halál?
a seggbe*******nak
nemértem!
nem is kell
rohadék vagy!
jólvan,JÓLVAN, add csak ki a haragod...
légyszíves fogalmazz érthetőbben
ennél érthetőbben már nem vagyok képes
oké a seggbe******* lelke kárhozzon el de nemértem hogy mia kapcsolat ez és az között
nem a kapcsolatot kell nézni hanem a térben független időbeni pszuedót
igen de ha a pszeudó egy kronológikus lepelbe burkolózik, nem érzékelhető az asztrális jelentés esszenciájának veleje...
pszeudó, elnézést, de én amit mondtam indentikus realitás traszcendentális egzisztenciájára értelmeztem
na de a filozofális pszeudómátrix örvényhangjainak pszcihoakusztikája csupán elégséges
ergo a kognitív teljesség nem definiált
de persze koherens...
emanáló fluxáció, kényszeres reláció
szibarita váz
emócionális csabda
csapda... autent-kulturális asztrálpókháló
kvadrekoncenrált absztrakt hipertudat, supraindividuális makrovilág
pártatlanul korellált energiatámasz rövidhullámon
bajonettreszúrt szív, luminózus szupremácia, de ha megnézed így talán még érted is hogy mit mondtam, de lehet hogy nem
nem értem meg, túl sok az idegen szó
Mi lehetett a tételmondat?
2007. 02. 21.
No Direction Home
írta ifju_titan|2007. 02. 21., 7:56|
Szija,
Rég nem írtam már. Mondjuk, hogy nem mondok most eseményeket, vagy nem tudom, majd kiderül.
Miért pont akkor kell betegnek lennem amikor pont nagyon nem kéne! Hiába, a természetnek ehhez mindig is jó érzéke volt. Kicsit szenvedek még ezen felül is.
Asimov igazán zseniális, bevallottan azért kezdtem el olvasni, hogy kiderítsem, mit jelent az Ősradiáns, ugyanis onnan van a nevünk. Nos, kiderítettem, hogy mi az, és azért elég jó nevünk van. NNajó, teháthogy elég jó azért. Szóval aztán úgy gondoltam, hogy miért ne olvassak még belőle egy kicsit, szóval olvastam még 900 oldalt, és kitűnő élmény volt. Az a lényeg, hogy egyvalaki szétolt mindenkit de ez nem derül ki csak végül. Szóval remek.
Ez az Én, a robot, vagy I, robot, csak spanyol fordításban.
Elkezdtem Bob Dylannel ismerkedni, és a lírai műveivel. A dalai nem dalok, inkább balladák. Beismerem, nem érthetem meg őket, bár tehetném. Dylan viszont nem ilyen; nem magyarázza meg, hogy miről énekel, mert nem nekem énekel(t). Hanem a húsz évvel ezelőtti nekem. Ami ugye nincs, szóval nesze semmi, fogd meg jól. De ő is zseni volt.
Ide kéne valami jó most. De nincs.
És még mindig túl nagy a félelem.
csicskulas haha hajajj halal romlas
2007. 02. 19.
Az Anyeginről
írta morph|2007. 02. 19., 19:32|
Tényleg ily rossz e könyv, vagy tán csak tévedek,
hogy ilyen rímeket megír egy kisgyerek.
Sajnos most kezdtem el, de hozzá kedvem nincs,
és a legnagyobb baj, hogy bármilyen nagy kincs,
mégis bent hagytam a szöveggyűjteményem,
már csak az internet lehet a reményem.
Az bánt most igazán, hogy direkt elhoztam,
volna a könyvemet; úgy tűnik, elszúrtam,
a szöveggyűjtemény helyett félrenyúltam.
Csokonait pedig keresem a neten,
pedig hát megvallom, hogy nincs hozzá kedvem.
Néha kicsit túl sok kell magyarórára,
(bár aki nem olvas, nem marad magára,
mert bizony sok ember dolgozik hanyagul,
de nem számít rá, hogy nem tud majd magyarul) -
most is Száz év magány helyett az Anyegin
vallja be őszintén: nem jön ki könyökin?
grr.
erzes fajdalom hah hajajj hulyeseg iskola romlas szar
2007. 01. 31.
aaaa
írta ifju_titan|2007. 01. 31., 19:32|
Hol van a walkin in the Wild West End? Nem a pláza, hanem egy édeni, képzeletbeli hely ahol valami naplemente van.
Támasszam a pszeudo-bölcsész halandóságomat a puszta semmire? Ne várja tőlem senki. És ne is tegyen úgy, mintha túl sokat kérnék! A kényszer patakjai a szükség folyamain keresztül a patthelyzet tavába ömlenek.
Éreztetek valamikor olyat, hogy elpattan bennetek valami? Nem ilyen nagy dolgok, hanem apróságok miatt. Például az öcséd csámcsog az asztalnál, vagy egy kis vágás az arcon, vagy a crush-t szekálja a világ egyik legnagyobb ordenáré tahója. Ilyenkor tettvágy önt el, de persze nem vagyok dühös.
Négy napja már, hogy nem ettünk, és Lee van Cliff csak ennyit szólt: hej! Lee.. ilyen fiú. Átmentünk a városon, és lőttek ránk. Csak ennyit szólt: hej! Oregonban hogy vállon lőtték már látszott rajta, hogy fél, nagyon, csak ennyit szólt: hej! Lee ilyen fiú. Egy utcasarkon megdögleni, hogy előreküldesz négy másikat, hej! Ilyet csak Lee tudott. Így csak Lee van Cliff lova lép. Tenyerükkel ütötték torkát, és pofánkba ordított mindegyik, hej! Nézd, nézd, Lee hagyja magát! Lee... hagyta magát.
Hogy mi lett Leevel, hagyjuk is.
Vannak angyalok is a tömegben.
pá
2007. 01. 06.
nap
írta rongykuvik|2007. 01. 06., 15:24|
Volt elsősegély szituációs nap, és kicsiny, de elszánt
csoportunkkal szoros (nem) versenyben sikerült megcsípnünk az utolsó helyet.
Mert két embert megöltünk. A gerincsérültet gondolkodás nélkül fordította át
brigi, úgyhogy a versenybíró leesett a padról a röhögéstől. A combartériást
pedig máig nem tudom, miért halt meg mi olyan jól láttuk el, és még véresek se
lettünk. Lehet, hogy ez nem tetszett nekik. A többi állomáson meg rohadt jó
pontokat szereztünk minden tök jó volt, de tényleg.
Bent is aludtunk a suliban, a négy tizenegyedikes
természetesen klikkesedett és bevackoltuk magunkat a 203-asba, de soha többet
mert kemény volt a padló és ráadásul hideg is, úgyhogy marad a szőnyegpadló
from now on. Brigi beszélt álmában, ádyval riadtan keltünk fel (én személy
szerint attól féltem, hogy máris reggel van), de flóra megnyugtatott minket,
hogy mindig ezt csinálja. És tényleg. Valami olyasmit, hogy „ne menjetek oda”,
de sokszor. Biztos elsősegélyeset álmodott.
Aztán ma meg istencsászárok (versenybírók) voltunk egy
állomáson, ahol motoros sérült volt. Mondjuk m. erősen gondolkozott, hogy
legyek-e ilyen jó szereplés után („figyeljetek, csak azt áruljátok el, hogy
lehettetek ilyen bénák??”) bármi is, aztán megkegyelmezett. Ma a kicsiknek :D
volt ilyet szituizéjük és én összevont állomáson voltam motoros
sérült+betegellátás menete, szegény motorost kétszer ölték meg, de az élete
csak nyolc pont levonás volt a harmincból, úgyhogy érdekes a felosztás. Ha az
ellátás jó, de az elején hibádzik és lenyeletnek vele valamit, amitől
megfullad, akkor még jár a pont. Szerintünk…
|
|
|
2007. 01. 03.
végre iskola
írta rongykuvik|2007. 01. 03., 21:13|
Hát ez volt az első nap (háttal nincs mondat), a suliban a
napot valami nyugis révületben töltöttem, nem nagyon rázott fel semmi, csak a
francia fordítás meg az angol esszé. Meg a tesi, de mesteri kosarat dobtam. Amúgy
máshol őrület van. Valamikor amíg emigrációban voltam még, behoztak a szobámba
egy olyan kis színes dobozt az ember nem is hinné milyen büdöset tud csinálni
pedig állítólag légfrissitő, de nem ám valami hagyományos hanem olyan... nem is
tudom, csúnya. De ez csak akkor tűnt fel, amikor kihúztam valamit a
konnektorból, és ráébredtem hogy addig nem volt ott semmi, amit ki lehetett
volna húzni. És színes és mindenféle vonalak vannak rajta! Ma meg arra érek
haza, hogy az egész szoba szét van túrva, mert apukám szerint penészes volt a
fal a szekrény mögött, ezért átrendezte az egészet és most itt átható
egészségszag van. A burkon kívül meg káosz és nihil (új szó:D).
Dejó volt a zenekar tényleg megérte sietnem oda nagyjából ha
a harmincból voltunk nyolcan lehet, hogy sokat mondok. Két hangunk volt, azok
is a legegyszerűbbek és megszámlálhatatlan sokszor lejátszottunk, az összes
elképzelhető variációban, már majdnem eljutottunk a tökéletességig, ekkor
szerencsére feltűnt a karmesternek, hogy míg minket oktatott egy másik
teremben, a többiek megléptek, úgyhogy minket is elengedett.
Amúgy az ember ráébred miért rossz az, hogy nem lehet a
benzinkútnál gyógyszert kapni egy rohadt n*o c*trant nem tudtam beszerezni
31-én úgyhogy minden vaskalapos megvakarhatja ott lent (by ifju_titan:P). Tehát
ma mentem el. Egy vörös (!)(!) nő fogadott, kedvesen mosolygott majd a papírjai
fölé hajolt és vacakolt. Széles mosollyal elmondtam kívánságom, mondta, hogy
rendben, egy pillanat. Tíz perc múlva kezdtem forogni a tengelyem körül,
megmozgatván elgémberedett végtagjaimat, mögöttem egyre gyűltek a
rettenthetetlen nénik, a nő meg csak pakolt csak pakolt. Újabb tíz perc
várakozás, szemmel láthatóan fogytak azért azok a papírok, a sor meg csak nőtt.
Ekkor végre felnézett, és nagyjából két másodperc alatt beütötte a gépbe amit
kértem és kiadta a dolgokat.
Tényleg jó, hogy csak itt lehet vásárolni.
Háh holnap is hosszú nap lesz kész, ko.
Creed – Bullets
Bloc Party – This Modern Love
2006. 12. 06.
Piros
írta rongykuvik|2006. 12. 06., 20:42|
1. morpheus, kérlek, töltsél már fel valami szép képet oda fel, mert így eléggé sivár ott. Fent.
2. Holnap info oktv. Nem fűzök túl vérmes reményeket hozzá, az a jó, hogy reggel lehet aludni.
3.Ma volt mikulás.
4.Mindjárt meg karácsony.
2006. 12. 05.
ti akartátok...
írta rongykuvik|2006. 12. 05., 20:10|
Mivel szemmel láthatóan mindenki ... blogolni, ezért felteszem a titkos fegyvert. Szenvedjetek.
Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés.
Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc.
Barátok jönnek, mennek... az ellenségek gyűlnek.
Zűrzavar, pánik és rendetlenség ... amint látom, az én munkám itt véget is ért.
Nem a győzelem a fontos, hanem az őszinte részvétem.
A stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál.
Az nem igaz hogy az élet nem habostorta, csak tudni kell nyalni.
Az lehet, hogy az ufók csinálnak köröket a búzába, de ők is bottal és zsinórral...
Aki dohányzik, az meghal. Aki nem, az is.
Jézus megváltoztatta az életedet! Akarod menteni a változásokat?
Az emberiség olyan mint a krumpli: a java a föld alatt van.
[Matekóra rulz]
Még nincs teljesen kész, de már majdnem elkezdtük...
Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.
Én nem a cápáktól félek, hanem attól, hogy meg akarnak harapni.
Mindenki, aki hisz a parajelenségekben, emelje fel a kezem!
Az élet már csak ilyen, mindig közbejön valami aztán meghalunk...
Az igazolványképemmel dobják fel az unalmasabb horrorfilmeket.
Alien május elseje!
A szamítógépem megver sakkban ... de kick-boxban én vagyok a jobb!!!
Az az ember, aki nem tudja magát világosan kifejezni az hülye! Érted ?!?
Nem szép, de van benne valami visszataszító.
Olyan kövér, hogy ő a két legjobb barátom.
Az alvástól megéhezem. Az evéstől elálmosodom. Az élet szép.
A könnyebb utat úgyis aláaknázták.


