• hdsnet
• ifju_titan
• imperator
• miltiades
• morpheus
• punisher
• rongykuvik
• steel
• unknown

• 2010. augusztus
• 2009. február
• 2009. január
• 2008. december
• 2008. november
• 
  még régebben & címkék

• FeKeTeReTeKSeReG
• Les Filles & La Ville
• nick blog
• marla blogja
• pea blogja

• RSS feed
• Statisztika

Néhányan tudjátok, hogy szoktam különböző oldalakon internetes adás-vételt, netán értékteremtő, bilaterális cserét (közgázflash_end) véghez vinni. Eladni nagyon ritkán szoktam, inkább venni. persze volt, hogy eladtam is. Az egyik ilyen esetben egy ónixszal díszített fehérarany-arany karkötőt tettem fel a netre, mely itt porosodott nagyon sok ideje, anyám nem szerette, satöbbi. Olyan hatjegyű összegért raktam föl, persze ilyet egy ékszerésznél simán a bizonyos mennyiség kétszereséért árulnak. 

Kaptam egyszer egy kérdést az egyik netező potenciális vevőtől, a karkötőre vonatkozólag. Ímhol e. Ajánlom figyelmetekbe a 'feladó' részt.

A kérdés egyébként teljesen jogos, valóban kihagytam a hirdetésből, hogy melyik sex preferálná a szóban forgó cuccot. Nos igen, hogy mit csinált volna vele ez a fenti arc, sosem tudjuk meg.

A karkötő egyébként még megvan,  kommentben várom a poénos liciteket.

na ezen nevettem irodalomórán.

Olvastam a BKVfigyelő blogon, hogy ma megy egy régi UV villamos a hatos vonalán, mert negyven éves a BKV. Na, kár, hogy nincs odaírva, hogy mikor. A kommentek között megláttam: 11:27-kor indul egy a Móriczról, utána legközelebb egykor. Az órára néztem. 11:25 volt. Villámgyorsan felöltöztem, felkaptam a fényképezőt, és rohantam. Elértem. A villamoson jöttem csak rá, hogy se telefon, se pénztárca nincs nálam, szóval bérlet sem. De kulcs volt szerencsére. A villamost a megállókban láthatóan megszállott tizen- és huszonévesek várták, fotóztak, stb. De elég a szóból, beszéljenek a képek!

klikk a többiért

da capo al infinitum...

Újkeletű kedvenc képem nyugati sztárokat ábrázol. És nem, nem a nagyapa mutogatja gimnazista unokájának a jó öreg kézirádió funkcióit, hanem a wiseguy módszerre tanítja Lefty a zöldfülű Donnie-t, aki persze nem is az, akinek látszik.

És ha kocka volna a fejem, az még mindig jobb mintha faesz volna.

Egyébként Al Pacino és Johnny Depp, a süsübbek kedvéért. 

és tessék megnézni a peablog új ruháját. igen, én csináltam, de szerintem jó lett.

Salut 

Eredetileg úgy akartam elnevezni a blogot, hogy a "Félkész Házak Országában Jártunk". Ez a cím egészen addig tartotta magát bennem, amíg első nap el nem érkeztünk a falunk, Torockó közelébe. Előtte nagyon furcsa, szürreális volt a táj. A már fókuszban látott cigány (csalogány...) vajdák óriás palotái megzavartak.  Ezekután azonban Erdély magába szippantott, és nem volt megállás, a korábbi képek elszürkültek a csodásan sütő Naptól...

Az utazás nekem nagyon keserves volt, mivel két órát is nehezen bírok egy helyben ülni, nem hogy 10-11-et. Végülis mindegy, túléltem... Csodás Neo-plán buszunk csakúgy süvített át a Kárpát-medencén. Első romániai emlékem az, hogy épp egy falun zúdulunk át a busszal, amikor az út szélén ádyval észreveszünk egypár iskolás srácot. Elkezdünk kedvesen integetni, erre pedig a max 9 éves srácok nyugodtan és gúnyorosan kinyújtják felénk a középső ujjukat. Na ennyit a negatívumokról.

Előzetesen a témahétről annyi info-val rendelkeztem, hogy egy kicsit majd gyalogolunk meg egy kicsit várost nézünk. Na ez nem egészen jött össze, ugyanis a városnézés része nagyon redukálódott (megjegyzem, egy cseppet sem bánom), és a túrázós-lábletépős rész pedig az egekbe tornázta magát...

Megtettünk szerény személyem számításai szerint (SzSzSzSz) több mint 50 kilométert hegyen-völgyön-árkon-bokron-sziklán-sövényen-éskutyán keresztül. 

Első nap este érkeztünk meg Torockóra, ahol már várta az öt fiút Réka, a kislány. Náluk találtunk ugyanis kosztot-kvartéjt. Az étkezésekről annyit, hogy olyan ízletesek voltak, hogy az utolsó napra már elkezdtünk gömbölyödni is...

Második napon megmásztuk a Székelykőt. (mindig Székelykövet akarok mondani, pleh) Ez a bazinagy szikla, ami egész Torockó felé emelkedik. Szép munka volt feljutni, de megérte, szép volt a kilátás. Itt azonnal megszereztem első balgaság-emlékemet is, amikor találtam a csúcson egy barlangot-víznyelőt, ahova lemásztam, vállalva annak a lehetőségét, hogy nem tudok saját erőmből visszatérni. Mindegy, szóval lemásztam. Egy nagy sötét kürtő volt, de azért jól esett, és pont a szikla alatt volt kinyílása a szakadékra. Okés, tök király, és akkor most hogyan jutok vissza? Elmés kérdés, amin törtem pár percig a fejem, ám mielőtt még a pánik rákfenéi kezdték volna ki a szervezetemet, megpróbáltam felmászni. Nem sikerült először. Másodszorra rájöttem, hogy az nem egy jó megoldás, ha a nyakamból lóg lefelé a fényképezőgép, ezért azt levettem. Hagyjuk, szóval nagy-nehezen feljutottam... És akkor jött az esőfelhőnek látszó dolog. Horn tanárúr kijelentette, hogy esni fog. Ennek mindenki örült, hiszen hosszú évek tapasztalata támasztja alá, hogy ilyenkor nem fog esni az eső... És télleggg nem esett... Helyette lecsúszkáltunk a hegyről. Emlékezetes pillanat, amikor szintén Horn tanárúr kijelentette Seke Zamunak, hogy érj utol ha tudsz, és elkezdett lefele rohanni az igazgató úr a hegyről, után pedig osztálytársam... Ha jól tudom rajt-cél győzelem született...

Ez volt délelőtt, délután pedig elruccantunk a szomszéd faluba, megnézni a székelyvárat. Amint a hegy felénél tartottunk, rájöttünk, hogy azért nem tudták a törökök elfoglalni anno, mert annyira meredek a hegy, hogy félúton visszafordultak, és hagyták az egészet ostromosdit a fenébe...

Harmadnap ellátogattunk egy nem túl távoli Monostorba. Szép volt. Majd innen mentünk tovább az általunk elkeresztelt "Felfelé szálló levelek völgyébe". Itt mindenki bemutathatta mászó tudományát, egy kis patak mellett mentünk a sziklákon. Es war außergewöhnlich.

Este megpróbáltunk Kovácsőrmesterből EMO-t csinálni (lásd a képeket).

Negyednap ellátogattunk a tordai Sóbányába, alias "A hideg kezek kamrájába". Itt minden tele volt sóval. Bocsánat, helyesbítek, minden só volt. Az egész hegy... Volt egy óriási tér is a föld alatt. Kábé Zionhoz, vagy valamely másik utópisztikus élőhelyhez tudnám hasonlítani.

Miután elmentünk a sóhivatalba, meglátogattuk a Tordai hasadékot, alias "A kérdések völgyét". Itt jókat lehet kalandozni a köveken a patakban, és sokfele el lehetett bóklászni. Közben a nap is kisütött, és naggyon meleg volt, na meg mindenkinek elfogyott a vize... És namegtehát le is égtem. A kérdések tehát a következők voltak: Vajon mérgezett-e a víz? Nem érdekelt a válasz, ittam a hegyi patakból, és még most is jól vagyok... Vajon tényleg vízhatlan-e az órám? A  helyes válasz igen. Vajon leszakad-e a fügőő híd? Amíg mi ott voltunk, nem tette. Vajon hanyadfokú égési sérüléseim lesznek? Vajon kicsoda Mister X? Ezt játszottuk végig az út során, és minden titokra fény derült.

Ötödik nap... Mi volt ötödik nap? Nem tommár... Help...

Hatodnap pedig elindultunk haza. Útközben meglátogattunk Kluzst, vagyis Kolozsvárat, ami hát nem nyűgözött le. Kissé káoszos volt a szentem... És hazaértünk...

Erdélyképek

A Picasa-nak megvan első hibája... Nem lehet 500-nál több képet egy galériába berakni... öreg hiba 

Ma egy kis dallal búcsúznék:

"Most jöttem Erdelybőöl hat lóval híintóval,

Hat lóval híintóval, s egy rongyos szolgával..." 

u.i.: Emlékeztek milyen volt a feje??? 

és nem photoshop.

Én csináltam. Katt a teljes mérethez.