2007. 04. 26.
Levelek a Varázshegyről
írta miltiades|2007. 04. 26., 15:36|
"A könyvek megtanítanak élni..."
(Juhász Iván)
„Én egy bögyös vidéki lánnyal elegyedtem szóba, mert a kivágott blúzában túlláttam a napfürdőzés határain is. Buta libának bizonyult. Arról mesélt, hogy pattogtattak kukoricát esténként a házuk tornácán. Ilyen elbeszélés valamikor felderített volna, de mivel a lány mondókájából nem sugárzott derű, láttam, hogy csak az illendőség lajstromáról pipál ki egy tételt. – Hát más mulatságuk van-e? – kérdeztem, hátha fiúkra és barátkozásra terelhetem a szót. A lány nagy bogárszeme semmitmondón járt rajtam, és olyan népek nemzedékről nemzedékre örökített keserű csalódását tükrözte, akik nem tehették, amiért a lelkük sírt, akármit – holott mindig mindenki tudta, mi volna az. – Mit vár az élettől? – Legszívesebben addig tekertem volna, amíg kifacsarom belőle. Sejtelme nem volt, mit várhatna. Motyogott valami állásról, moziról, a nagymamánál teendő nyári látogatásokról, s hogy egyszer New Yorkba is jó volna eljutni, és megnézni a Roxyt, csak mit vegyen fel az alkalomra – talán olyasmit, amit múlt húsvétra viselt, rózsával tűzdelt fehér félkalapot, rózsaszín körömcipőt és a levendulaszínű kis gabardinkabátját? – Hát a vasárnap délutánokat mivel tölti? – tudakoltam. A tornácon üldögél, válaszolta. A legények kinn kerekeznek és megállnak olykor a kerítésnél beszélgetni. Közben a rejtvényújságot olvassa, és el-elszundít a függőágyban. – Hát a meleg nyári estéken? – A tornácon ül akkor is, és elnézi a házuk előtt járó kocsikat. Aztán kukoricát pattogtat az anyjával – Hát apja merre ilyenkor? – Az dolgozik, éjszakai műszakot vállalt a kazángyárban – nyilván egyebet sem tett, csak robotolt életében, hogy feleségét és magzatait eltartsa, megbecsülésre, kivált ajnározásra nemigen számíthatott. – Hát a bátyja mit tesz ilyenkor nyári estéken? – Kerékpározik. A büfé előtt szokott állni. – Mi fáj neki? Mi fáj mindannyiunknak? Mi kellene, ha volna? – Nem tudta. Ásított. Elálmosodott. Nem bírta a gyűrődést. Tudja Isten. Tudja fene. Hiába. Tizennyolc éves lány, szépséges élőhalott.”
(Jack Kerouac: Úton)
„Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.”
(Immanuel Kant: A Gyakorlati Ész Kritikája - Kant személyes mottója)
"Egy gyerek önmagában véve nem valami tökéletlen lény, nem félig kész felnőtt, hanem önállósággal rendelkező egyén. Egy ebihal elégséges önmagának, s működése éppen olyan tökéletes mint a békáé; nem tökéletlen, nem elégtelenül működő béka tehát...! Ha a gyermek "önálló" lény teljes létező saját élettel, sajátos szükségletekkel rendelkező valaki, akkor ebből arra következtethetünk, hogy a nevelés - a gyermek szempontjából - nem az életre való felkészítés, hanem maga az élet."
(Claparede - Az AKG mottója)
„Es ist Gut” – „[Minden] jól van”
(Immanuel Kant utolsó szavai)