2008. 04. 28.
Egy nagyszerű nap
írta miltiades|2008. 04. 28., 21:13|
Nagyon régen írtunk és írtam már blogot. Ez amolyan semmi különös blog lesz, semmi művészet, semmi színes szalag.
Ma reggel úgy határoztam, hogy heveny meghűlésem és torokfájásom ellenére megyek suliba, végtére is az utolsó igazi napunk. Azt a luxust megengedtem magamnak, hogy 10 egész perccel később kelljek (7:10) és ennek ellenére csak egy percen múlt, hogy lekéstem a szokásos buszomat (7:28). Nem bántam, végtére is nem siettem sehova és egy érdekes külsejű munkással együtt vártam a buszra.
Ekkor befuott a csodálatos csikós család szekere és felvettek. Ezzel garantálva volt a jókedvű napkezdet.
Reggel meghívtak a kilencedikesek minket, táborszervezőzek egy búcsúra. Nekem nagyon jól esett, hiszen nekünk három évvel ezelőtt eszünkbe se jutott mégegyszer megköszönni a szervezőknek. Kicsit kaotikus volt, de kedves. Jó tudni, hogy ez a hat év velünk együtt nem tűnik el teljesen.
Ezután következett utolsó matekóránk Harsi tanárnővel. Azt hiszem nekem mindigis szerencsém volt a matektanárok terén. Egy matektanárnak elkerülhetetlen, hogy legyen valamely karizmája, amellyel képes az alapvetően érdektelen feladatokra a figyelmet felhívni. Egy Juhász Iván típusú tanárral nagyon nehezen tudnám elképzelni a matekot, kell valamilyen belső stabilitás, rendezettség. Harsi tanárnő volt eddigi legjobb matektanárom. Megtanított élvezni a matekot. (És isteni jó kávés sütit tud sütni...)
Utolsó történelem óránk, igazából ugyanolyan volt, mint a többi. A tanárúr jelenléte betöltötte a teret, pedig halkan beszél, sokszor csak magaelé motyog, de mégis mindenki meghallja és elsősorban tanár-diák interakció folyik, és nem diák-diák. Biztos vagyok benne, hogy ez nem csak rám igaz. Igen, beismerem, hogy az egyik legfontosabb tanárom a Lőrinc, de ma is több, mint 10-en kérdeztek, érdeklődtek iránta. Nem tudom, hogy csinálja. Talán az is benne van, hogy igazán közel senkit sem engedett magához. A közös témák erősen behatároltak. Persze ez nem baj, sőt, azt hiszem ez ad egy különleges ízt. Többek között ezért szeretem a magázást is. A magázás egy-egy beszélgetést kiemel a kis baráti csevejek közül.
A horn véleményem szerint kissé furcsa volt, de sztem megtagadta volna önmagát, ha ezegyszer felszabadult és természetes lett volna. Ahogy említette, nem szereti az első és utolsó órákat. Talán fél, hogy felszakadna benne egy gát, és túl személyessé válna. Van egy kör, amin belül tanár-diák kapcsolatot nem enged beljebb. Ma ezt így határozta meg. Mi meg azért már vagyunk elég nagyon ahhoz, hogy tudjuk, az ahogy ezt előadta azt igazából hogy is kell érteni.
Ebéd után felmentem Juhász Ivánhoz, mivel utolsó csütörtöki óránkon nem tudtam jelen lenni, és úgy gondoltam, nem búcsúztam el tőle kielégítően. Ivánban nem lehet csalódni. Épp nem volt semmi dolga és egy pillanat alatt beszélgettünk 40 percet az irodalomról, a csoportról és magáról az AKG-ról. Thank you, captain!
John Keating: We don't read and write poetry because it's cute. We read and write poetry because we are members of the human race. And the human race is filled with passion. And medicine, law, business, engineering, these are noble pursuits and necessary to sustain life. But poetry, beauty, romance, love, these are what we stay alive for. To quote from Whitman, "O me! O life!... of the questions of these recurring; of the endless trains of the faithless... of cities filled with the foolish; what good amid these, O me, O life?" Answer. That you are here - that life exists, and identity; that the powerful play goes on and you may contribute a verse. That the powerful play *goes on* and you may contribute a verse. What will your verse be?
Ezekután következet der allerletzte deutsche Stunde. Megnéztük a tavalyi Kaptain Balu-s és az idei előadásunkat. Az egyik leghasznosabb dolognak tartom a nyelvtanulást. Nagyon durván felemelő érzés, amikor ráébredsz, hogy tudsz egy másik nyelvet. Most épp németül nézem az Én, Pán Pétert. És értek majdnem mindent. Csodálatos.
Német után beszélgettem egy keveset a Ditkével. Megbeszéltük, hogy az általunk felvételiztettek közül kiket vettek föl. 15 fölött van a számuk. Arra jöttem rá, hogy az akg évfolyamai nem csak a felhozatal ingadozásai miatt különböznek ennyire egymástól, hanem már a felvételikor a patrónusok veszik fel a gyerekeket és bizony-bizony olyan nagy a paletta, hogy nagyon sok eltérés lehet ebből. Persze most még semmit sem lehet látni az évfolyamból.
Ditke az utóbbi időben sokat változott a szememben. 11-edik elején emlékszem, hogy azt hittük, eltévedt egy normális iskolába menet és hogy nem ide illik. Azóta talán asszimilálódott, vagy csak szimplán jobban megismertem, meg persze neki a csibéjével sem lehetett könnyű. Szóval tök jót beszélgettem vele és nagyon sok mindenben azonos véleményen vagyunk.
Ami mindkettőknek feltűnt, az a 11-edikben jöttek ragaszkodása az AKG-hoz. Vannak olyanok, akik egy évvel ezelőtt amilyen gyorsan csak lehet el akartak menekülni a suliból, ma pedig nincs kedvük hazamenni, itt érzik jól magukat és úgy érzik, megtalálták a helyüket. Ez nekem nagyon jó érzés. Az, hogy a mi kis buborékunk nem egy aberrált valóság, hanem kívülről jövők is úgy gondolják, hogy ami itt folyik az jó.
Fél négykor elhúztam régi diadalaim színhelyére, a gépterembe, ahol a régi nagyarcokkal zúztuk az igát 4 órán keresztül. Nagyon jó volt újra együtt, srácok! Én persze gyenge egészségi állapotomra tekintettel korán hazamentem.
Ez jó sok lett!
Holnap bolondballagás... én 9-re bemegyek, mert stréber vagyok :D
Alles Gute!
miltiades
2007. 06. 25.
éwége 2 (mivel anno volt már egy ilyen címem)
írta miltiades|2007. 06. 25., 11:59|
Úgy döntöttem, hogy azért röviden összefoglalom az elmúlt hetek eseményeit. Mert volt bőven, de csak úgy suhannak.
Szal volt éwége. Nyilván mindenki megfog ütni, meghogy hogy is mondhatok ilyet, de nem nagyon vagyok az eredményeim miatt büszke. Valószínűleg már nem jelent annyit. Ebben az évben minden összejött, bár keményen meg is dolgoztam érte. Jó érzés, hogy újra kitűnő lettem meg ilyesmi, de hát nem.
Hávájszánsájn sincs, mert a nyár kezdetével csak tovább nőttek kötelezettségeim.
huh tényleg kezdjük az egészet előlről. Szóval:
Juhhhééé. Nyitótábort szervezünk!!! másodszorra, és ez az akg történelmében még csak egy csapatnak sikerült, mégpedig síkbandiéknak, szal ezzel utolértük őket, juhé meg vivát!
Nem árulhatok backstage infokat, de múlt héten kb egy óra alatt három hónap munkáját készítettük el, szal jók vagyunk.
Erről jut eszembe. Tegnap fél tizenkettőre értem haza, azonnal beugrottam az ágyba és aludtam, reggel azonban brrr csergett az óra, hogy reggel hét óra van. Akkora lendülettel csaptam le, hogy megnyomtam egy másik gombot is, aminek hatására beindult a rádió. Már majdnem megütöttem, amikor rájöttem, hogy hé ez egy jó szám. A petőfi rádió időnként kifelyezetten el tudja találni a stílusomat. mindegy. Felkeltem, nagyon nagyon nagyon nehezen, ami nálam ritka, de ez most tényleg kínkeserves volt. A reggeli vajassonkás kenyeremet, amire kecsöppel egy mosolygós smáljli van rajzolva a hűtőből kifelé menet beleütöttem az ajtó szélébe, és a már jól ismert törvény következtében a félkaréj finomság a földön landolt. Nem estem kétségbe, csak akkor, amikor úgy akartam felvenni a földről, hogy beleülök egy székbe, azonban ott is melléültem és a földre huppantam. No para. Az egyszerűség kedvéért a földön fogyaszottam el a kenyeremet... Aztán nagy nehezen elindultam itthonról, reggel nyolcra németre mentem. reggel nyolctól délután fél egyig tart, két tíz perces szünettel, tehát előre utáltam. szokás szerint láttam a buszt elmenni a megállóm előtt, tehát lesétálltam a hegyről. isteni volt. a villamos is elment, de nem baj, addig is hallgathatom a helyi munkagépek különböző melódiájú tolatóradarját. Téényleg mindegyik másmilyen. 7:58-ra érkeztem meg az Árpád gimnáziumba, ahol volt a kurzus. Gyanúsan sötét volt a folyosón, de azért az egész reggelt végigkísérő lélekjelenléttel róttam tovább az utam. Sötét volt a teremben, ergo mentem a tanáriba. Hála az égnek épp jött szembe a tanárnő, aki németül beszél. Csak. CSAK. valamit mondott, a meglepetéstől nem értettem, aztán elmondta kétszer, és rájöttem, hogy ma egy félórával később kezdődik az óra. Miután erre rájöttem, elkezdett magyarul beszélni, teljesen megijesztve engem és kiderült, hogy ő érettségiztet, ezért nincsen ma egyáltalán óra. Nincs ma óra... Hát jó. Pluszba még teljesen félre is értettem, amit mondott. De ha már ott voltam a drága némettanárnő adott egy kis leckét még holnapra, hogy ne érezzem értelmetlennek a bejövetelt. Kössz... Hazafelé kiolvastam a shytól kapott zsoldos könyvet is, szal csak negatívum történt eddig velem... Nadehát fel a fejjel :D
Mi van még? Voltam most hétvégén nomádot építeni. Morpheus nagyon jól összefoglaltam asszem az egészet, hogy "a nomádépítés tartalmazza a nomád összes negatív vonását, a pozitívumok mellőzésével" Síkbandiék hozzáállása azért szerencsére kellően, hogy úgy fogalmazzunk könnyed volt. De azért dolgoztunk is, a többi építőbrigád nem volt túl hatékony, szinte mindent mi építettünk fel, négy magyar sátor kivételével. A többiek leültek dobolni meg gitározgatni, amikor pedig bejelentettük, hogy most akkor mi el is mennénk, akkor gyorsan mondták, hogy nagyon légyszi még ezt meg ezt. Megcsináltuk nekik, de azért nem voltak kedvesek...
Az ez évi nomád-kerettörténet kitalálása megközelítőleg két percet vett igénybe. Nekem teccik. Kellően magyaros... Bővebb információkért hívd a 06 90 987 65 43-as, emeltdíjas telefonszámot.
voltam,
miltiades
u.i.: remélem marla már nem utál annyira, mint eddig tette...
u.i2.: A KÖJÁL víz vizsgálata szerint a kistolmácsi forrás vizének íze: "a szokásos"
2006. 09. 21.
írta punisher|2006. 09. 21., 19:17|
Naszóval... Hol is kezdjem, áhh igen. Először is helo mindenkinek, másodszor köszönöm imperatornak a beharangozó szöveget.
Előzmények: Az egész úgy kezdődött hogy meséltem imperatornak egy kis történetet egy tavalyi németórán lezajlott - megjegyzem egészen elképesztő - történetet. És amikor unknown írt egy kis sztorit az angolórai szerencsétlenségéről, imperator megkérdezte nem akarom-e ehhez kapcsolódóan leírni a sztorimat. Én persze igent mondtam, és most már itt vagyok.
időpont: 2005; helyszín: AKG
Egy átlagos iskolai nap. Ebédszünet van, és éppen az akg-s konyha világhírű specialitását a "magyaros pizzát" próbálom legyömöszölni a torkomon, de mivel az még a szokásosnál is undorítóbb, feladom. Ezután elindulok - tudván hogy németórám lesz perceken belül. Szóval gyorsan beülök a szösz-be, és elfoglalom szokásos helyemet. Még néhány perc nyugalom, aztán hallom a félreismerhetetlen hangot: a tanári kulcs csörgését. Ez pedig egyet jelent a halállal, vagyis a németóra kezdetével. Az a bizonyos némettanár, bejön a terembe, lerakodja a cuccait majd elkezdi az órát: Sehen wir die Hausaufgabe! (nézzük meg a házifeladatot).
Na hát én akkor jöttem rá hogy megint most pont nem csináltam házit. Ha pedig nincs házim az azt jelenti, hogy megkapom a 12-ik karómat (ez nem vicc). A tanár már elkezdi körbejárni a termet és megnézi kész vannak-e a házik (a házifeladat hat kérdést tartalmazott, és mindegyik kérdéshez három válaszból kellet kiválasztani a megfelelőt). Gondoltam veszíteni nem veszíthetek így gyorsan rá se nézve a kérdésekre, mindenhol bexeltem egy választ. A tanár ránéz a feladatomra, és mivel látni hogy csináltam valamit odébbál.
Ezzel el is jutottunk az ellenőrzéshez. Tanár olvassa az első kérdést, elhangzik a válasz (meglepetten állapítom meg hogy jót jelöltem). Jön a második : jééé! ez is jóó. És így volt ez még további négy kérdésnél. Azaz mind a hat kérdésnél eltaláltam a jó választ.
És így utólag elemezhetjük is a dolgot: hat kérdés mind1iknél három lehetőség =36=729 Azaz az esélye annak hogy eltaláljam 1:729 volt (egy a hétszázhuszokilenchez).
Ezek után gyerünk senki nem féljen tippelni. na ez lenne így a story remélem jól írtam meg...
majd még jelentkezem addig is <kvékk>